Nem elfogadható, hogy valaki 22 éves korában helyettes államtitkár lesz, a politikai igazgatási feladatok ellátáshoz ugyanis kell bizonyos ismeretanyag, érettség, kialakult szervezőképesség, ami huszonévesen, mondhatni, kizárt, hogy meglegyen - ezt mondta Bárándy Péter a Klubrádióban.

A volt igazságügyi miniszter annak kapcsán jelentette ki ezt, hogy Rácz Zsófia joghallgatót az Emberi Erőforrások Minisztériumának helyettes államtitkárává nevezik ki. Az egyetemista az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős posztot kapja a tárcánál, amit Novák Katalin államtitkár jelentette be december 4-én a Facebookon.

A 24.hu is beszámolt arról, hogy ehhez jogszabályt is kell módosítani.

Törvényt módosítanak a 22 éves egyetemista helyettes államtitkári kinevezése érdekében

Nem kell majd diploma az ifjúságpolitikáért felelős poszt betöltéséhez.

Bárándy Péter szerint nem kevésbé lényeges kérdés, hogy ha ehhez a kinevezéshez még jogszabályt is kell módosítani, akkor megint személyre szabott jogi szabályozással állunk szemben, ami a tulajdonképpen a jog tagadása.

A jog ugyanis az állami cselekvés kerete, és nem olyan eszköz, amelyet a vágyaink szerint módosíthatunk -

tette hozzá Bárándy.

Azt megjegyezte ugyanakkor, hogy más területeken természetesen az egészen fiatalok is kimagasló teljesítményekre lehetnek képesek.

Kiemelt kép: Bárándy Péter ügyvéd nyilatkozik a sajtónak Ahmed H. szír férfi ügyének másodfokú tárgyalásán született ítélet kihirdetése után a Szegedi Ítélőtábla előtt 2018. szeptember 20-án. A vádlottat jogerősen öt év börtönbüntetéssel sújtotta a táblabíróság. MTI Fotó: Rosta Tibor


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!