Kivégezték Iránban a birkózó világbajnok Navíd Afkarit, miután a bíróság bűnösnek találta egy biztonsági őr meggyilkolásában a két évvel ezelőtti kormányellenes tüntetések során, közölte szombaton az iráni állami média.


Afkari 2018-ban egy demonstráció során leszúrta egy vízszolgáltató vállalat dolgozóját, amelyről beismerő vallomást tett. A beismerésről készült felvételek vizsgálata után az elemzők azonban arra jutottak, hogy a hatóságok kényszeríthették ki a vallomást a világbajnoktól.

Sokakat megmozgatott a birkózó ügye, politikusok is kiálltak mellette, például Donald Trump amerikai elnök is kegyelmet kért a 27 éves férfi számára. A sportvilág vezetői is kérték az iráni döntéshozókat, hogy kegyelmezzenek meg a világbajnoknak, Dana White, a UFC elnöke külön videót is készített.

Tisztelettel kérem az iráni kormány döntéshozóit, ne végezzék ki ezt a férfit, kíméljék meg a fiatalember életét

- zárta gondolatait White.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Dana White (@danawhite) által megosztott bejegyzés, Szept 3., 2020, időpont: 6:15 (PDT időzóna szerint)

Az irániak azonban hajthatatlanok voltak, Kázim Muszavi, a dél-iráni Fársz tartomány bíróságának elnöke szerint az ítéletet reggel hajtották végre a tartomány fővárosában, Sirázban, minden kérlelés ellenére. A sportoló ügye érdekében indult online kampány nyomán ismét felerősödtek a halálbüntetés eltörlését követelő hangok Iránban.

Kiemelt képen németek demonstrálnak az iráni nagykövetség előtt Afkari megmentéséért. Fotó: Annette Riedl / DPA / dpa Picture-Alliance via AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!