Lúcia, magyarul Luca a szicíliai Siracusa városában élt a III. században, a legnagyobb jómódban: családja a gazdag város legszűkebb elitjéhez tartozott. A szerelem is rátalált, jegyben járt egy ifjúval, amikor egyik napról a másikra élete gyökeres fordulatot vett.
Inkább kivájta a szemeit
Édesanyja súlyos betegségbe esett, lányával Cataniába, Szent Ágota sírjához zarándokolt gyógyulásért könyörögni. Egy éjjel Ágota megjelent Luca előtt, és kérdőre vonta, miért tettek meg ekkora utat, hiszen erős hitével a lány maga is segíthetett volna. Ezután még elmondta, hogy szüzessége és szeretete jutalmául az Úr vértanúságot biztosít számára.
Édesanyja gyógyulása után Luca engedélyt kapott az Istennek szentelt életre, jegyességét felbontotta, hozományát szétosztotta a szegények között. Kérője azonban nem törődött bele még akkor sem, amikor a lánytól az elutasítás leghatározottabb jelét vehette át.
Mivel szép szeme miatt szeretett bele a szűzbe, Luca kivájta saját szemeit, és tálcán küldte el egykori vőlegényének. A Szűzanyától ezután még szebb szemeket kapott.
Hét ökör sem tudta megmozdítani
A férfi ekkor már pusztán bosszúvágytól hajtva Paschasius bíró elé hurcolta a lányt - a keresztényüldözések tetőfokán ez gyakorlatilag egyet jelentett elveszejtésével. A bíró felszólította Lucát, hogy áldozzon a római isteneknek, ám ő bátran állta a sarat és hitet tett Krisztus mellett. Az ítélet a halálnál is rosszabb volt: zárják a lányt bordélyházba.
A Szentlélek azonban olyan súlyossá tette testét, hogy hét ökörrel sem tudták elvontatni. Kínozni kezdték tűzzel, forró olajjal, végül tőrt döftek a torkába. Luca még ezek után is élt, megjövendölte a keresztényüldözések végét és csak akkor hunyt el, miután egy paptól felvette az utolsó kenetet. Halálának dátumát nem tudjuk pontosan, minden bizonnyal a Diocletianus császár idején folyó keresztényüldözések áldozata volt a III. és a IV. század fordulóján.
A fény ünnepe
Ünnepét az Egyház nem véletlenül helyezte december 13. napjára, a Gergely-naptár 1582-es megalkotása előtt ez volt az esztendő legrövidebb napja, a téli napforduló. A középkorban nevének a lux (fény) szóval való rokonsága révén temetők, temetőkápolnák védősztjének is választották - az Egyház ugyanis liturgikus imádságaiban azért könyörög, hogy a halottaknak az örök világosság fényeskedjék.
Fenti legenda és a fényre utaló neve miatt elsősorban szembetegségek (vakok) gyógyítószentje, A világosság (lumen) és a fény (lux) kapcsolata alapján Krisztus koszorús menyasszonya, s ezért az eladó lányoknak mennyei pártfogója, házasságszerzője, a jegyesi, hitvesi szerelem, illetve a szerzetesi hűség oltalmazója. Ezenkívül védőszentjüknek tekintik az írnokok, jegyzők, kocsisok, szabók, szíjgyártók, takácsok, üvegesek, varrónők, fertőző betegségben, torokfájásban, vérfolyásban, vérhasban szenvedők.
A magyar népi hagyományban Luca napja az egyik legfontosabb jeles nap dologtiltással, gazdag hiedelemvilággal. December 13., a sötétség távozásának és a fény születésének napja igen jelentős időpont: magában hordozza az új esztendő reménységeit, de előrevetíti gondjait, próbatételeit is.
