A Csíkszereda idegenben szerzett előnyt a jégkorong Erste Liga döntőjében, miután az első mérkőzésen 7-3-ra győzött a Ferencváros vendégeként, írja az MTI.


Teltház, mintegy 800 néző előtt játszották a döntő nyitómeccsét, a vendégek pedig már az első hét percben kétgólos előnyt dolgoztak ki, de hamar szépíteni tudott Fradi. A második játékrész eleje az alapszakasz- és középszakasz-győztes hazaiaké volt, fordítottak 3-2-re, ám ezután ismét az erdélyiek pörögtek fel, olyannyira, hogy perceken belül már 3-5 volt az állás.

A 29. percben kapust cserélt a Ferencváros: a 16 lövésből öt gólt kapó Arany Gergely helyét Pleszkán József vette át.

A záró felvonásban egyre nőtt a hazaiak nyomása, ám betalálni az erdélyiek tudtak Papp Szabolcs távoli lövésével. A házigazda csak egy - magas bot miatt - meg nem adott gólig jutott, és hiába próbálkozott a hajrában kapuslehozatallal, ebből is a csíkiak jöttek ki jobban Részegh Tamás révén.

A Ferencváros a döntőbe jutással már begyűjtött egy címet: 22 év után lett újra magyar bajnok a 2018/19-es idényben. A Fradi először szerepel a magyar bázisú bajnokság fináléjában.

Eredmény - Erste Liga, döntő, 1. mérkőzés

FTC-Telekom - Sport Club Csíkszereda (román) 3-7 (1-2, 2-3, 0-2)
gólszerzők: Walls (8.), Roczanov (23.), Pavuk (25.), illetve Becze (6.), Valchar (7.), Bíró (25.), Gecse (26.), Sukalov (29.), Papp (52.), Részegh (59.)

Az egyik fél negyedik sikeréig tartó párharc állása: 1-0, a Csíkszereda javára.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!