Hamarosan vádat emelhetnek az ellen az 58 férfi ellen, aki február közepén megölte a közel húsz évvel fiatalabb élettársát a nagykereki otthonukban.


A férfi ellen halált okozó testi sértés megalapozott gyanúja miatt indult eljárás a bűncselekmény után. A szakértői vélemények beszerzését követően azonban különös kegyetlenséggel, védekezésre korlátozottan képes személy sérelmére elkövetett emberöléssé minősítették át a nyomozást, és azt is megállapították, hogy az áldozat halála 2-3 nappal a bejelentést megelőzően következhetett be.

Az 58 éves férfi folyamatosan verte élettárását, azonban a nő erről senkinek sem szólt, s végül a módszeres bántalmazásba halt bele. Értesüléseink szerint a letartóztatásban férfi az elfogása után panaszt tett a gyanúsítás közlése ellen, és az egész büntetőeljárás kitartott az ártatlansága mellett.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság lezárta a nyomozást, így már az ügyészségen van az ügy.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!