Napközben is fagypont körüli értékek várhatók, időnként pedig még a szél is kellemetlenkedik majd.


Szerdán derült, napos, száraz időre készülhetünk, csak kevés helyen lehetnek átmenetileg felhősebb időszakok. A légmozgás gyenge marad. Reggelre a Dunántúl legdélebbi tájain párássá válhat a levegő. Hajnalban erős fagyokra kell számítani, az északi völgyekben néhol -15 fok is lehet. Kora délutánra -1 és +3 fok közé melegszik a levegő - írja az Időkép.

Csütörtökön is hasonlóan hideg, télies reggelre ébredhetünk. Napközben már nem lesz zavatalan a napsütés, észak felől egyre többfelé megvastagszik a fátyolfelhőzet, de csapadék nem várható. Többfelé megélénkülhet a nyugatias szél. A maximumok 0 és +4 fok között alakulhatnak.

Pénteken egy hidegfront érkezhet feltámadó északi-északnyugati széllel. Csak elszórtan fordulhat elő gyenge havazás, illetve futó hózápor. Fagyos lesz a reggel, napközben pedig -3 és +4 fok között alakulhat a legmagasabb hőmérséklet.

Szombaton naposabb és felhősebb tájakkal is találkozhatunk. Említésre méltó csapadék nem várható. Élénk, erős lesz a nyugati-délnyugati szél. A legamagasabb hőmérséklet -1 és +5 fok között alakulhat.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!