Még az is elképzelhető, hogy a naptárdíva lánya mesterképzésre is jelentkezik majd.


A Mokka kedd reggeli adásában volt vendég Hunyadi Donatella, aki elmesélte, hogyan zajlott a diplomakoncertje.

Arról már korábban írtunk, hogy Kiszel Tünde lánya 2020-ban kezdte meg tanulmányait a Zenekakadémián, ahol a hároméves képzés lezárása egy 40 perces koncert volt, amelyen ott volt az édesanyja is, aki teljesen elérzékenyült az előadáson.

Az édesanyja nem szólt bele ebbe a folyamatba, ugyan mindig ott volt Donatella mellett, de hagyta, hogy lánya úgy alakítsa életét, ahogy csak szeretné, a hatalmas ünnepség megszervezéséből azonban jócskán kivette a részét, hiszen büszke édesanyaként ennyi mindenképp járt neki.

(via tenyek.hu)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!