A Tejútrendszer 13 milliárd éves, a galaxisunk legöregebb csillagai pedig nagyjából az univerzummal egyidősek. Mégis, egyelőre nem találkoztunk a közelünkben nemhogy fejlett civilizációval, de bármilyen életformával sem idegen bolygókon - Jason T. Wright számítógépes szimulációja szerint pedig ennek az az oka, hogy rossz helyen kerestünk.


A Pennsylvania Állami Egyetem szakértője szerint az idegen civilizációkat a galaxis belsejében, az ilyen szempontból még elég keveset vizsgált területen kellene keresni. Korábbi modellezések azt mutatták, hogy a Tejútrendszer közepéről egy civilizációnak elterjedni tovább tartana, mint amióta a galaxis egyáltalán létezik, de az új modell most a Tejút csillagainak mozgását is figyelembe veszi. A galaxis ugyanis nem statikus, hanem egy örvénylő massza, amelynek alkotóelemei folyamatosan mozognak.

Érdekes, hogy a szimuláció olyan űrhajókkal számol, amelyek hasonló sebességgel mozognak, mint a számunkra már most rendelkezésre állók. Úgy becsüli, hogy nagyjából százezer évente ugrik át a civilizáció az egyik lakható területről a másikra, az űrhajó pedig minimum 10 fényévnyi távolságot, de maximum 300 ezer évig képes utazni. A számítások azt mutatják, hogy az egész galaxist nagyjából egymilliárd év alatt lehetne kolonizálni.

Ezek az eredmények azt mutatják, hogy a galaxis központját gyorsan lehetne kolonizálni, ezért a szakértők szerint itt kellene keresni a fejlett civilizációkat. Innen a kommunikáció is egyszerűbb lenne, és szakértők azt feltételezik, hogy egy nagyon fejlett civilizáció képes lenne a galaxis közepén található szupermasszív fekete lyuk energiáját kihasználni arra, hogy elküldje az üzenetét.

Hogy miért nem hallottunk akkor még ilyen üzenetet? A kutatók feltételezik, hogy mivel a galaxis ilyen öreg, előfordulhat, hogy ezek a civilizációk már eltűntek, vagy visszaszorultak a korábban kolonizált területekre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!