Vasárnap hajnalban Horvátországot két erős, 5,3-as és egy 5,1-es erősségű, valamint több kisebb földrengés rázta meg, a legutóbbi reggel 9 óra magasságában. Autók, házak rongálódtak meg komolyabb mértékben, tűz ütött ki több helyen. Egy fiatalt egy tetőről leszakadt épületdarab talált el, őt kórházban kezelik, egy 15 éves pedig meghalt a földrengés következtében. Sokan kénytelenek voltak az utcára menekülni, az elnököt Zoran Milanovicsot is evakuálták otthonából.

Komoly földrengések rázták meg Horvátországot, Magyarországon is lehetett érezni

Egy 15 éves fiú elhunyt.

Az ország belügyminisztere ugyanakkor azt kérte az emberektől, hogy a koronavírus-járvány miatt ne gyűljenek össze az utcákon. Az országban eddig 206 megbetegedésről tudni, egy ember pedig igazoltan a koronavírus miatt halt meg.

A hatóságok prioritása a fölrengés után a kórházak helyzetének rendezése. A Narod.hr több képet is közölt, amelyeken az látszik, hogy az egészségügyi intézményekben álmennyezetek szakadtak le, szekrények dőltek össze. Olyan képeket is publikáltak, amelyen betegek az utcán várakoznak, a Petrova kórház előtt pedig a kismamák a csecsemőikkel a kezükben várakoznak.

Petrova bolnica rodilište pic.twitter.com/GALjpbCQHF

- kmario (@kmario) March 22, 2020


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!