Gondatlanságból elkövetett életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Nógrád Megyei Főügyészség egy férfi ellen, aki a biztonsággal fogyasztható mennyiségű kábítószer többszörösét adta át társának, aki azt egy nap alatt el is fogyasztotta.


A férfi 2017 májusában egy büntetés-végrehajtási intézetben volt letartóztatásban. Egyik este egy szintén letartóztatásban lévő társának átadott egy sárgás színű és egy fehér színű, gyurma állagú anyagot tartalmazó zacskót, aki a zacskó tartalmát még aznap elfogyasztotta.

Ezt követően a férfi a zárkájában rosszul lett, az eszméletét is elvesztette, a hozzá kiérkező mentők a helyi kórházba szállították. A nyomozás során kiderült, hogy a fegyenc legalább 100-150 mg, 20-100 adagnak megfelelő ADB-Fubinaca típusú kábítószert vett be melynek következtében életveszélyes állapotot okozó mérgezést szenvedett. Csak a gyors orvosi segítségnek köszönhető, hogy életben maradt.

A rab a drog átadása során nem járt el kellő körültekintéssel, úgy adta át társának a kábítószert, hogy annak összetételét, emberi szervezetre gyakorolt hatását és a biztonsággal fogyasztható mennyiséget nem is ismerte.

A Nógrád Megyei Főügyészség letöltendőt kért a büntetett előéletű férfire.

Fotó: Illusztráció/MTI / Szigetváry Zsolt


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!