A mulatóssztár szerint „valamit jól csinálnak”, hisz már 12 éve együtt vannak, és három gyereket nevelnek.


Hajdú Péter Frizbi YouTube-csatornájának vendége volt Kis Grófo. Az adás premierje e hét pénteken lesz látható, de a Blikk betekintést kapott a műsorba.

A műsorban a mulatóssztár a házasságáról is beszélt. Grófo tizenkét éve alkot egy párt feleségével, Tündével, akivel három gyermekük született. Házasságukat szigorú roma hagyományok szerint élik, Tündének számos szabályt be kell tartania, többek között bulizni sem járhat egyedül vagy a barátnőivel.

– mondta el a műsorban Grófo-Kozák László.

Mint elmondta, felesége baráti körét jól ismeri, mind a rokonuk. „Nálunk is vannak barátnők, de családon belül. Például a testvérem felesége; a menyecskék tartják a kapcsolatot, és nagyon jól elvannak, akárcsak az unokatestvérével. De ha például van egy barátom, akinek a felesége jól össze tud barátkozni az én feleségemmel, akkor természetesen engedjük őket, ám egyértelmű, hogy mi is családosan megyünk el egy programra. Azt, hogy külön elmenjenek, nem nagyon tudom elképzelni” – tette hozzá a mulatóskirály.

A házimunka egy részéből ugyanakkor Grófo is kiveszi a részét.

– mesélte nevetve a sztár. Hozzátette: „De ha meg kellene oldani, megoldanám. Vannak alapvető dolgok, amikből nem engedünk; reggel, ha felkelnek a gyerekek, roma nyelven köszöntjük egymást. Van olyan hagyomány is, hogy a szoknyája nem lehet mini, térd alatt kell érnie, és ezt házon kívül tartjuk. Strandra járunk, de ha csak lehet, jó messzire megyünk, ahol nem ismernek minket. A fürdőruhára a feleségem fel szokott venni egy hálós valamit. Nyilván nem ruhában megy be a vízbe, de felvesz valamit a fürdőruhára. A konyhában pedig fontos, hogy a haja fel legyen kontyolva, de ez nem hagyomány, inkább alapvető higiéniai szokás.”

Kis Grófo beszélt arról is, hogy szerinte mi a házasságuk titka:

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!