Senki se írjon alá közös megegyezésről szóló felmondást!

- intette a munkavállalókat Gulyás Gergely a márciusi kormányinfón, ahol a járványhelyzet várható gazdasági hatásairól beszélt. A Miniszterelnökséget vezető miniszter akkor azt mondta, százezerre is felugorhat a munkanélküliek száma, ezért közös érdek, hogy akár csökkentett fizetések mellett, de minél több munkaviszony fennmaradjon.

A jól hangzó kiállás ellenére a Miniszterelnökséghez, illetve Gulyás Gergelyhez tartozó Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft. (NÖF) a napokban tizenöt munkavállalót munkaviszonyát szüntette meg - értesült a 24.hu.

Információnk szerint az állami cégnél éppen olyan leépítés zajlik, amit a menedzsment közös megegyezésnek tüntet fel. A NÖF üzemeltetési igazgatóságán budapesti és vidéki alkalmazottakat egyaránt érint az intézkedés.

A NÖF Kft. több mint ötven kiemelt jelentőségű, állami tulajdonú vár, kastély, örökségi helyszín fenntartását, üzemeltetését és turisztikai célú fejlesztését végzi. A nemzeti várprogramot még 2015-ben, Lázár János minisztersége alatt indították, majd több átalakítás után egy 40 milliárd forint uniós forrást is bevontak a fejlesztésekbe. A NÖF az örökségvédelmi intézményrendszer gyors leépítése után az egyik legfontosabb szereplő lett a műemléképületek állami fenntartásában.

A céget Kovács Gábor bankár, műgyűjtő cégcsoportjának részeként alapították, és a Lázárral kötött ingatlanüzletek keretében 2017-ben került állami kézbe, ekkor keresztelték át Nemzeti Örökségvédelmi Fejlesztési Nonprofit Kft.-re. Az Opten cégadatbázisa szerint jelenleg több mint 370-en dolgoznak a cégnél, amely 70 milliárdos eszközparkkal rendelkezik.

A NÖF nemrég kapott új vezetőt. Glázer Tamás két hónapja lett ügyvezető igazgató, miután korábbi munkahelyéről, a Millenáris Nonprofit Kft.-től távoznia kellett. A Millenáris élére Gulyás Gergely Dankó Virágot, a II. kerület volt fideszes alpolgármesterét nevezte ki. Korábban a 24.hu írta meg, hogy Glázer idején furcsa háború alakult ki a Millenáris és a karmelita kolostorból elköltöztetett Nemzeti Táncszínház között:

Bagóért adták bérbe, közben hagyták lerobbanni a Millenáris emblematikus épületét

A Millenárist üzemeltető állami cég alacsony áron, 15 évre adta bérbe a park egyik nagy épületét. A bérlőnek a felújítást is el kellene végeznie, a Fogadó mégis látványos pusztulásnak indult.

A 24.hu napokkal ezelőtt megkereste a Glázer vezette NÖF Kft.-t a leépítés részleteivel kapcsolatban, de nem érkezett válasz.

Kiemelt kép: Mohos Márton /24.hu


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!