A férfi kézilabda NB I egész szezonját tekintve is az egyik legnagyobb meglepetést a Vác aratta, a győzelem nélkül, utolsó helyen álló újonc ugyanis pénteken teljesen váratlanul 24-22-re legyőzte a Csurgót.

Tizennyolcadik meccsén nyert először a kézi NB I pofozógépe

Egy meccs alatt több pontot szerzett, mint az eddigi fordulók alatt.

A Somogy megyei klub nem hagyta ennyiben a dolgot, vasárnap közlemény adott ki, amelyben jelezte, a szégyenletes játék miatt a klub határozatlan időre felfüggeszti a bérek és a prémiumok kifizetését, de a személyi változásokat is elengedhetetlennek tartja.

"A pénteki, Vác elleni találkozón mutatott teljesítményünkre nehéz olyan jelzőt találni, amely elbírja a nyomdafestéket. A pályára lépett játékosok, illetve azok nagy része szégyenletes játékot mutatott, mely mellett nem mehetünk el szó nélkül.

Ezért a vezetőség közvetlenül a mérkőzés után az öltözőben közölte, hogy a Klub határozatlan időre felfüggeszti mind a bérek, mind pedig a korábban megszerzett prémiumok kifizetését, mely már a játékosok és a stáb tagok februári fizetésére is vonatkozik. Az esetleges személyi változások jelen helyzetben úgy tűnik, hogy elengedhetetlenek, tekintettel azonban a soron következő fontos mérkőzésekre, az ezzel kapcsolatos döntések időt igényelnek.

Szomorúan kellett tudomásul vennünk, hogy a játékosok egy részének a motiváltsága és hozzáállása jelentős mértékben romlott. Számukra nem a város, nem a szurkolók, nem a Klub, hanem csak az abból származó fizetés a fontos. Ez a felismerés is megerősít bennünket abban, hogy a jövő évi keret kialakításával kapcsolatos elképzeléseink jó úton haladnak.

Mivel még mindig van esélyünk a célként kitűzött, nemzetközi kupaszereplésre jogosító helyek valamelyikét megszerezni, így bízunk abban, hogy ezt szurkolóinkkal karöltve együtt fogjuk elérni, hiszen ahogy a sikerek, úgy a kudarcok is közösek."

Kiemelt fotó: Facebook/Váci Férfi Kézilabda


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!