Rejtélyes körülmények között tűnt el egy tizennyolc éves lány Mexikóban. Debanhi Escobar április 9-én a barátaival bulizott, majd beszállt egy taxiba és nem sokkal később nyoma veszett - írja a Mirror című brit bulvárlap.


A 47 éves taxisofőr nem sokkal később kísérteties fotót készített a lányról, melyen Debanhi egy út szélén állva látható. A taxis azt mondja, ő ott tette ki a lányt a kocsijából, fogalma sincs, hogy mi történhetett vele ezután.

A sofőr szétküldte a fotót Debanhi barátainak, és leírta, hogy a kép az amerikai határon fekvő Nuevo Laredoba vezető országúton készült. A közel 22o kilométeres, egyenes utat halálútnak is hívják, mert már 77 ember tűnt el róla nyomtalanul.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Debanhi Escobar (@debanhi.escobar) által megosztott bejegyzés

A család másnap bejelentette Debhani eltűnését. A rendőrség egy biztonsági kamera felvételén látta viszont a lányt. Debanhi nem sokkal az után, hogy a taxis állítólag kitette, bement egy Alcosa nevű nemzetközi fuvarcég telephelyére, ki azonban már nem jött onnan.

A taxisofőrt letartóztatták, és a lány eltűnésén kívül kábítószerekkel kapcsolatos bűnügyek miatt is kihallgatták. Kiderült, hogy korábban volt már dolga a rendőrséggel zaklatás, és egy nő elrablásának kísérlete miatt. Bár a férfi egy online fuvarmegosztó applikáción keresztül dolgozott, ki volt kapcsolva a telefonja, miközben Debanhit szállította.

A közel 130 millió lakosú Mexikóban, átlagosan hét nő eltűnését jelentik be naponta.

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

Debanhi Escobar (@debanhi.escobar) által megosztott bejegyzés


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!