Az LG a hajtogatható okostelefonok trendjét egészen más oldalról csípi meg, mint a Samsung, vagy a Huawei. A dél-koreai vállalat egy nagy, hajlítható panel helyett inkább két, egymásra csukható kijelzőt álmodott meg az LG G8X ThinkQ és a hozzá csatlakoztatható Dual Screen nevű készülékével, amit a berlini IFA techexpó alkalmából mutattak meg a nagyérdeműnek. A technológia első változatát a barcelonai MWC-n már leplezték (azóta pár változást is sikerült eszközölni), a gyártó standján pedig nekünk is volt szerencsénk kipróbálni a modellt.

Az LG G8X egy magában kapható sima okostelefon, egyetlen előlappal és kijelzővel - ehhez lehet csatlakoztatni a Dual Screen nevű külső kijelzőt USB-n keresztül, amikor szükségünk van rá.

Ezzel a plusz csatolható képernyővel válik kétkijelzőssé az eszköz, csak a felhasználótól függ, hogy éppen úgy akarja-e használni.

A G8X magában egy tisztes felső-középkategóriás mobil hardver terén: a belsejében egy Snapdragon 855 chipset dolgozik, amihez 6 GB RAM és 128 GB belső tárhely társul (mikroSD-vel bővíthető), került bele egy 4000 milliamperórás telep, amibe a Quick Charge gyorstöltési technológiával gyorsan élet lehelhető. A kijelző egy 6,4 hüvelykes FHD felbontású OLED-panel, aminek a tetején ott a belógó, aprócska szenzorsziget, itt fekszik a szelfikamera is. Adott a HDR10 támogatás, és első blikkre a megjelenítés gyönyörű, élesek a kontrasztok, markánsak a színek, és a panel is kellően reszponzív. Ide épült be egyébként az ujjlenyomatolvasó szenzor is, és adott az IP68-as szabványnak való megfelelés, azaz víz- és porálló készülékról van szó.

Fotó: Dömös Zsuzsannna

A hátlapi kamerarendszert két egység alkotja (amik egyébként dicséretesen nem dudorodnak ki a síkból) : egy 12 megapixeles, f/1,8-as rekeszértékkel dolgozó, illetve egy 13 megapixeles, ultraszéles látószögű másodlagos szenzor. A bemozdult, homályos felvételek megelőzéséért az AI Action Shot nevű, mesterséges intelligenciával megtámogatott funkció felel, ami képes fókuszban tartani a tárgyakat. Ezen felül lehet még 4K Time Lapse felvételeket is készíteni. A jól megvilágított kiállítási helyszínen sajnos nem volt alkalmunk tüzetesebben tesztelni a fotózási képességeket, de azért persze lőttünk pár teljesen hétköznapi fotót, amiknek a minősége elégséges, de kitűnőnek talán nem mondanánk. Az előlapi egység 32 megapixeles, és kínál egy Reflector módot is, ami a kedvezőtlen fényviszonyok melletti tiszta és kontrasztos képekért felel.

A csatlakoztatható Dual Screen magában pedig olyan, mint egy nagy, panelként használható tok. A külsejére kapott még egy 2,1 hüvelykes monkróm OLED-kijelzőt is. Ezen amolyan always-on display jelleggel láthatjuk az órát, a dátumot, az értesítéseket és az akkumulátor töltöttségének állapotát anélkül, hogy kikéne nyitni a szendviccsé összepasszintott két kijelzőt. Fontos újdonság, hogy míg az MWC-n mutatott verzió két szögben volt csatlakoztatható, itt már a zsanérnak köszönhetően már 360 fokban lehet forgatni a főmobil körül. A kijelző egyébiránt ugyanazokkal a specifikációkkal bír, amivel a G8X, csak ebben nincs szelfikamera - talán a szimmetria jegyében került rá a cseppalakú sziget.

Fotó: Dömös Zsuzsanna

És hogy mire is lehet kihasználni két kijelzőt? A gyártó szerint játékok futtatásához, különféle produktivitást támogató appokhoz, de leginkább munkához. Azok a felhasználók találhatják hasznosnak, akik egyszerre szerkesztenek multimédiás tartalmakat, jegyzetelnek, írnak. A kijelzők egymástól függetlenül is működnek, ami azt jelenti, hogy az egyiken nyithatunk például e-maileket, a másikon pedig videót nézhetünk, vagy képet szerkeszhetünk. Egyes alkalmazásoknál könnyebben eloszlanak a kezelőfelület elemei: a galériában böngészve például egyik kijelzőn a galéria bélyegképeit láthatjuk, a másikon a kiválasztott képet nagyban, vagy ha egy appban jegyzetelni szeretnénk, akkor az alsó kijelzőn csak a szövegbeviteli felület jelenik meg. A kiállított darabon 5 darab előretelepített, kifejezetten Dual-Screen appot lehetett kipróbálni, amik játékok voltak. Ebben valóban látunk némi fantáziát, lévén a játékokhoz létrehozhatunk egyfajta virtuális kontrollert az alapmobilra, míg a tartalom a Dual Screenen fut, így használva gyakorlatilag kézikonzol válik az LG szendvicsmobiljából.

A felhasználói felületet egyébként tovább fejlesztették az eszköz jellegzetességeinek megfelelően, azaz a tárcsázás, a hívásinfó és a névjegyek menüpontok a kijelző könnyebben elérhető alsó részére kerültek, így egyszerűbb az egykezes használat is, de végső ítéletet csak hosszabb használat után tudnánk mondani arról, mennyire is tudnánk kihasználni az eszköz adta lehetőséget a mindennapokban. A gyártó egyelőre még nem közölte a LG G8X hivatalos árát, sem azt, hogy mely piacokon lesz pontosan elérhető.

5 Fotó megtekintése

Kipróbáltuk az LG duplakijelzős okostelefonját

Fotó: Dömös Zsuzsanna

Még több

Fotó: Dömös Zsuzsanna

Még több

Fotó: Dömös Zsuzsanna

Még több

Fotó: Dömös Zsuzsanna

Még több

Fotó: Dömös Zsuzsanna

Még több

Ez történt még az IFA-n:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!