A Sanghaj Egyetemen befejezték a prototípus tesztelését, és már az első próbaútját is sikeresen megtartották annak a vonatnak, amely a repülőgépek mellett a világ leggyorsabb tömegközlekedése eszköze lesz a forgalomba állítása után.
Az úgynevezett maglev technológiával közlekedő vonat egy mágneses pályán lebeg, kerekei nincsenek, így súrlódás sincs, a járművet a mágneses mező hajtja előre.
Maglev vasutak már ma is léteznek, a kínai Sanghaj Maglev 431 km/órára képes, ezt a rekordot adta át a múltnak 2016-ban a japános 585 km/órás csúcssebességű modellje, igaz, utóbbi egyelőre nem állt forgalomba.
A China Railway Rolling Stock Corporation új fejlesztése azonban ennél is gyorsabb lesz, olyannyira hogy mindössze 49 perc alatt lehetne eljutni vele Londonból Párizsba.
![Kipróbálták a 600 km/órás sebességgel száguldó szupervonatot 1](https://hirekmindenkinek.com/images/2022-10-12/243585-853145-1665609798-198840-1301-1593019203-58bl2acvqagahscefhx5bynaaaaaelftksuqmcc.jpg)
A szupervonatban a szakértők a repülés alternatíváját is látják, mert bár egy repülő utazási sebességi sebessége körülbelül 900 km/óra, mindennel együtt mégis négy és fél óra repülővel eljutni Pekingből Sanghajba, míg az új vonattal számítások szerint legalább egy órával rövidebb lenne az út. A vonat gyártása jövőre kezdődhet.
Kiemelt kép: AFP