Az Egyesült Államok déli államát a napokban komoly áradások sújtották, a településeket ellepte a víz és számtalan helyre riasztották a mentőket és tűzoltókat.

A mentések zöme sikeresen zajlott, azonban egy Fort Smith-ben élő nőn már nem tudtak segíteni.

A közvélemény a segélyhívó vonal túloldalán ülő diszpécsert hibáztatja.

A 47 éves Debra Stevens újságkihordói teendőit teljesítette, amikor autójával egy árokba csúszott és nem tudott kijutni a gépkocsiból.

Mivel az áradás lassan elérte őt és a kocsit is, kétségbeesetten felhívta a 911-et, hogy segítséget kérjen.

Ahelyett azonban kioktatást és egy 22 perces beszélgetést kapott és a dicspécser egyáltalán nem próbálta megnyugtatni - számolt be az esetről a Washington Post.

Debra már valósággal sikítozott és fohászkodott azért, hogy valaki megmentse, azonban Donna Reneau meglehetősen érzéketlenül reagált.

"Nem tudom, miért van így kiakadva"

- hangzott el a szájából többek között és megdorgálta az áldozatot, amiért az a szerencsétlen helyzetbe került.

Majd amikor a nő sírva kijelentette, hogy meg fog halni, a diszpécser annyit mondott, hogy igen, tudja.

Később pedig, amikor Debra amiatt aggódott, hogy a vonal megszakad, a nő arra utasította, hogy "fogja be".

A kioktató hangnemen kívül még nagyobb probléma volt, hogy Donna rosszul mérte fel a helyzet súlyát és ugyan a mentők és rendőrök 12 perc alatt a helyszínre értek, a speciális mentők csak 1 órával később jelentek meg.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>