Gálos Rolandot győztesnek hirdették, majd jelezték, hogy mégis veszített, ezzel kiesett a férfi ökölvívók Európa-bajnokságán, a minszki Európa Játékokon, melyen Kovács Pál egyhangú pontozással kikapott és búcsúzott.

A második versenynap esti programjában bemutatkozó Gálostól egyértelműen győzelmet vártak a magyar csapat edzői, megjegyezve ugyanakkor, hogy moldovai ellenfelével nem lesz könnyű dolga, eddigi egyetlen meccsüket megosztott pontozással nyerte a magyar 60 kilós. A mérkőzés kilenc percen át kiegyenlített küzdelmet hozott, Dorin Bucsa ment előre, Gálos viszont ügyesen távol tartotta magától, és messziről próbált bal-jobb kombinációkkal találni.

Mintha az eredményhirdetéssel is azt akarták volna érzékeltetni az illetékesek, hogy nehezen lehetett döntésre jutni.

Előbb ugyanis 4-1-es megosztott pontozással Gálos Rolandot hirdették ki győztesnek.

A mérkőzésvezető az ő kezét emelte a magasba, majd mindkét bokszoló tudomásul vette az eredményt, a szokásoknak megfelelően lepacsiztak és kimentek a másik sarkához az edzőkkel is kezet fogni.

Ám még mielőtt elhagyták volna a szorító környékét, a mérkőzésvezető kétségbeesetten visszahívta az öklözőket és heves bocsánatkérések közepette jelezte, tévedés történt és Bucsa győzött 4-1-re.

<
A cikk folytatódik a következő oldalon
>