A döntés miniszterelnöki utasításként jelent meg a Hivatalos Értesítőben. Orbán Viktor a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alelnökét, Vecsei Miklóst nevezte ki a diagnózis alapú felzárkózási stratégia végrehajtásáért felelős miniszterelnöki biztossá.

A miniszterelnöki biztos tevékenységét maga a kormányfő irányítja. Munkáját a Belügyminisztériumban egy 5 fős titkárság segíti, és olyan díjazásra és juttatásokra jogosult, mint egy államtitkár.

Vecsei Miklós előzőleg a társadalmi felzárkózásért felelt miniszterelnöki biztosként, de korábban volt hajléktalanügyi miniszteri biztos is. Néhány éve ő járt Gyöngyöspatán, hogy próbálja elsimítani a romák kártérítése ügyében kirobbant botrányt.

Később arról beszélt, hogy az ország egyes településein fájdalmasan mély a nyomor, de ez évszázados örökség, "nem lehet egyik napról a másikra felszámolni".

Két éve miniszterelnöki biztosként arról beszélt, hogy települések egész sora lehetetlenül el végleg, ha nem sikerül rövid időn belül felszámolni a nyomort a szegény térségekben.

Kapcsolódó

Nyomor: Orbán biztosa vészharangot kongat

Vecsei Miklós szerint fogy az idő, el kell felejteni, ki, mennyire együttérző a mélyszegénységben élőkkel.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!