A Kínai Kommunista Párt vezetője május 8–10. között Magyarországra jön. A hírek szerint négyszáz fős delegáció élén érkezik, és itt-tartózkodása idején komolyabb útlezárásokra lehet számítani Budapesten, mint Ferenc pápa látogatásának idején.


A Szabad Európa információi szerint a kínai elnök azért is jön két napra Budapestre, mert ebből az egyiken Pécsre látogat, hogy egy autógyár építését jelentse be.

Korábban megírtuk, hogy május elején Budapestre látogat Hszi Csin-Ping kínai elnök – miután európai körútja során találkozott Emmanuel Macron francia, illetve Aleksandar Vučić szerb elnökkel. Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki Kormányinfón jelentette be hivatalosan is, hogy a Kínai Kommunista Párt vezetője május 8–10. között Magyarországra jön.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!