A PlayerUnknown's Battlegrounds (PUBG) 2017-es megjelenésével indult a battle royale-k trendje a játékpiacon. A játék okostelefonos verziója különösen népszerű, főleg Ázsiában, a kínai kormány azonban nem támogatta a programot erőszakossága miatt.

A fejlesztő Tencent ezért hónapokig tartó egyeztetés után elkészítette a PUBG alternatív változatát, amely három nappal a megjelenés után máris 14 millió dolláros (mintegy 3,9 milliárd forintos) forgalmat generált - írja az ExtremeTech.

A battle royale lényege, hogy a felhasználók online küzdenek meg egymással egy zárt területen (rendszerint egy szigeten), olykor két csapatba osztva. A meccs során a résztvevőknek gyakorlatilag üres kézzel indulva kell felszerelniük magukat, miközben a térkép folyamatosan szűkül. A harc egészen addig tart, amíg egyetlen játékos marad életben, vagy az egyik csoport utolsó tagja is kiesett. A műfaj legismertebb képviselői a Fortnite, a PUBG, illetve az Apex Legends.

Két hete érkezett, de már milliók vesznek meg érte

Az Apex Legends az év egyik legnagyobb sikere lehet: néhány héttel a megjelenése után már milliókat szippantott be.

Mivel a Tencent Kínában működik, a kormány nagy hatást gyakorol a cégre. A vállalat múlt héten jelentette be, hogy megszüntetik az országban a PUBG Mobile-t, és helyette Game for Peace néven új játékot tesznek elérhetővé. A program ugyanúgy működik, mint a PUBG Mobile, még a korábbi fiókok is átmenthetőek.

A fő különbséget az jelenti, hogy a játékot egy antiterrorista gyakorlat közegébe helyezték át, nincs vér, a kilőtt játékosok pedig a földön fekve integetnek, hogy jelezzék: minden rendben.

A Tencent szerint a játék már most hatalmas sikert aratott, és úgy tűnik, hogy át tudja venni elődje helyét.

Kiemelt kép: Tencent


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!