Boldogkői Zsolt szerint az elzárások miatt ugorhatott meg a fertőzések száma Kínában, amit dokumentációval is bizonyítottak. A Covidra azonban továbbra is figyelni kell. A legújabb variánsok a szemet támadják.

Egy ideje szállingóznak a hírek Kínából. Mintha valami félelmetes járvány lenne kialakulóban. Zsúfolásig tele vannak a gyermekkórházak, ahova légúti tünetekkel kerülnek be a gyerekek. Nemcsak bennünk merült fel a kérdés, hogy mi van, de a WHO is felfigyelt a történésekre. Mivel hasonló hírek előzték meg a 2020-ban kitört koronavírusjárványt, érthető, hogy a világszervezet is kérdéseket intézett a kínaiakhoz.

Boldogkői Zsolt molekuláris biológussal, az MTA doktorával, a Szegedi Tudományegyetem Orvosi Biológiai Intézetének tanszékvezető egyetemi tanárával beszélgettünk a fejleményekről.

– Kezdjünk aggódni?

– A WHO is amiatt kezdett aggódni, hogy nincsenek információk, és Kína általában nem hajlandó konkrét információkat adni. A Covidnál is ez volt a helyzet, és előtte is egy koronavírus-járványnál, 2003-ban. Viszont nemrég a WHO szakemberei telekonferenciát tartottak a kínai hatóságokkal, ahol állítólag bemutatták az adatokat. Ezek szerint május óta van egy mycoplasma járvány, illetve október óta van egy influenzajárvány, az RSV, tehát az óriássejtes megbetegedést okozó vírus, és egy adenovírus járvány, lényegében nátha. Valószínűleg ez az oka, hogy magasabb szinten van a fertőzések száma, hogy elzárások voltak Kínában.

– Tapasztaltunk mi is ilyet kicsiben az elzárások után?

– Nálunk csak a legelső, az eredeti variánsnál volt ilyen elzárás. Egy pici emelkedés talán volt nálunk is. Azonban Kína végigvitte az elzárásokat. Azt is mondhatnám, hogy ez bejött a kínaiaknak, mert időközben a vírus legyengült, és valójában nem okozott tömeges katasztrófákat, mint mondjuk Európában vagy Amerikában. Tehát végül is bejött, csak gazdaságilag valószínűleg megsínylették. Most azt mondják, hogy

A WHO pedig a saját oldalán megerősítette, hogy megmutatták a dokumentációt nekik a kínaiak, és egyelőre megnyugodhatunk, hogy nincs baj.

– Mi az oka annak, hogy a gyerekeknél így végigfut, és a felnőtteknél meg ezek szerint nem?

– Minden vírus specifikus. A koronavírusok elsősorban az időseket támadták. Az RSV eleve gyerekeket támad, az influenzának két vége van, tehát a például az időseket és a gyereket is támadja. Az adenovírus nem olyan veszélyes.

– Azt látjuk világszerte, hogy a koronavírus, tehát a Covid nem tűnt el, de tényleg legyengült. Tényleg megnyugodhatunk? Kialakult az emberiségben a védelem, a vírus legyengült, és beállt a többi szezonális járvány sorába? Lehúzhatjuk a vörös zászlót, ha Covidról beszélünk?

– A vörös zászlót azt soha ne húzzuk le, főleg a hatóságok szintjén ne, mert

Valamennyire a német egészségügy volt felkészülve, de igazán az sem. Tehát ez egy figyelmeztető jel volt. A hatóságok mindig tartsák fent azt a bizonyos zászlót. Másrészt a vírus elindult azon az evolúciós úton, amit várhatunk tőle, fokozatosan legyengül. Megpróbál olyan stratégiát kifejleszteni, ahol nagyon hatékonyan tud terjedni, de nem tud már ártani. Nem nagyon bántja a gazdaszervezetet jelen esetben, az embert.

Azonban ezalatt az evolúciós út alatt elképzelhető, hogy valami olyan mutáns jelenik meg, aminek hirtelen megnő a virulenciája, tehát nem várható, de elképzelhető, mert a mutáció egy véletlenszerű folyamat. De most úgy tűnik, hogy az emberi populációkban az oltások, illetve a folyamatos fertőzések kialakítottak egyfajta védelmet, és emiatt nem annyira súlyosak a fertőzések.

– Még mindig veszélyesebb a Covid az influenzánál, vagy mára már nagyjából összehasonlítható szinten vannak?

– Errefelé halad, de a Covid úgy tűnik, hogy veszélyesebb, és ráadásul a postcovid szindróma súlyosabb, mint az influenza esetében, súlyosabb szövődmények alakulnak ki.

– Értsem úgy, hogy bár a Covid maga jócskán megszelidült, de a postcovid az ugyanolyan veszélyes, mint volt?

– Azt nem mondanám, hogy ugyanolyan veszélyes. Nem tudok pontos adatokat, de ha a vírus szelídebb, akkor nyilvánvalóan a postcovid szindrómája is gyengül. De azt is tudni kell, hogy a postcovid szindróma az nem egy általános kategória. A törzstől is függ, hogy mi történik. A tüdőt nagyon megtámadtak a korábbi variánsok,a delta variáns például. A legújabb variánsok a szemet is megtámadják. Vagy a hangszalagokat. Korábban például a tüdő, meg a szívizom volt célkeresztben.

csak olyan esetekben, ha valami immungyengeség fordul elő. Jobb, hogy a felső légutakat feltőzik inkább, és kevésbé veszélyesek.

– Összegezve az elmondottakat: a kínaiak felől egyelőre nyugodtak lehetünk. A Covid gyengébb, de azért az ördög nem alszik...

– Izgulni semmiképpen nincs ok, de a hatóságok készüljenek fel minden eshetőségre.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!