A csökkenő és elöregedő népesség miatt a kínai kormány 2015-ben döntött úgy, hogy felhagy az egy gyermek politikájával, és bő három évtized elteltével lehetővé teszi, hogy az országban élők - szankciók nélkül - egynél több gyermeket vállaljanak. Ez a lépés viszont egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket.

A vitatott családpolitikai intézkedést az 1980-as években a kezelhetetlen népességnövekedés megakadályozása érdekében hozták. Bírálói szerint azzal járt, hogy az 1,3 milliárd fős népesség elöregedett és egyre csökken a munkaképes emberek aránya. Az egykepolitika megszámlálhatatlan kényszerabortuszhoz is vezetett.

Kínában a hatalmon lévő Kommunista Párt 36 évig törvényben szabályozta a gyerekszületéseket. Ezzel a stratégiával próbálták javítani a lakosság életszínvonalát, hiszen az egy főre jutó jövedelmet könnyebb volt úgy növelni, ha kevesebb emberrel kell számolni.

Hosszú ideig a csapból is a kormány propagandája folyt, a többi közt ilyen üzenetekkel:

ha gyorsan meg akarsz gazdagodni, akkor vállalj kevesebb gyereket.

Bár a világon mindenhol egy gyermek politikának ismerték az intézkedést, a valóság közelebb állt a másfélhez. Vidéken, ahol már a legkisebbeket is bevonták a földművelési munkákba, a pároknak megengedték, hogy újrapróbálkozzanak, ha az első gyerekük nem egy jó testalkatú fiú volt.

A városokban jóval szigorúbban vették a szabályozást: a családok második gyermeke nem vehetett részt a közoktatásban és ingyenes egészségügyi ellátást sem kapott.

A megszorítások eredményeként közel 400 millió abortusz történt az országban 1980 óta a hivatalos statisztikák szerint. További 37 millió csecsemőt - jellemzően lányokat - meggyilkoltak.

A kormány elképzelése tehát megvalósult, ma körülbelül 100 millió 40 év alatti egygyermekes szülő él Kínában, és bő három évtized alatt közel a harmincszorosára emelkedtek az átlagbérek is. Csakhogy ennek most isszák meg a levét.

Nem lesz, aki dolgozzon

A Kínai Népköztársaságban soha olyan kevés gyerek nem született az 1949-es alapítás óta, mint tavaly. 2018-ban 15,23 millió gyerek jött világra, ami jóval kevesebb, mint az év elején becsült 21-23 millió. A nem hivatalos adatok szerint a születési ráta valahol 1,2 és 1,4 között lehet, ez jócskán elmarad az Egyesült Államoktól (1,8) és pláne Indiától (2,3).

Kína népessége várhatóan 2027-ben éri el a csúcsát 1,45 milliárd emberrel, majd évtizedeken át csökkenni fog. 2050-re a társadalom egyharmada 65 éve feletti lesz és nem marad elegendő munkavállaló.

--FILE--Elderly Chinese women chat on a bench at Beishan Park in Jilin city, northeast China's Jilin province, 16 March 2016. The average life expectancy in China in 2015 was 76.34, an increase of 1.51 years from 2010, according to statistics released Thursday (21 July 2016). The infant mortality rate dropped from 0.89 percent in 2014 to 0.81 percent in 2015, while the maternal mortality rate lowered from 21.7 in every 100,000 in 2014 to 20.1 in 2015, according to the statistical bulletin released by the National Health and Family Planning Commission (NHFPC). In 2015, personal health costs for Chinese residents fell by 2.02 percentage points year on year, accounting for 29.97 percent of the country's total health expenditure, which stood at 4 trillion yuan (US$608 billion), the bulletin showed.
Fotó: AFP

A kínaiak nem is olyan régen még arra fogták minden problémájukat, hogy túl sokan vannak, de most új kihívással néznek szembe: nincs elég fiataljuk.

Szakértők szerint Kínának 28 évvel ezelőtt kellett volna felhagynia az egy gyermek politikával. Most már késő.

2016 óta egyre kevesebben születnek. Az újszülöttek száma 2019-ben és az azt követő években rohamos mértékben fog csökkenni. Kimondhatjuk, hogy bár 2018-ban rendkívül kevés szülő vállalt gyereket, ezt a statisztikát a következő száz évben nem lehet majd felülmúlni. Kínában soha nem fog 15 milliónál több gyerek születni egy esztendőben

- írta véleménycikkében Liang Jianzhang, a Pekingi Egyetem professzora.

Kína tehát későn kapott észbe és kapkodni kezdett. 2016-ban átálltak a két gyermek politikára, majd tavaly belengették, hogy az egész szabályozást meg fogják szüntetni. Hirtelen az lett a patrióta, akinek legalább két gyereke van, nem az, akinek maximum egy.

A kormány iránymutatásainak ugyanakkor ma már nem sok hatása van a családokra.

Az állam ügye is a gyerekszületés

Az elmúlt években sokan sok kínai házaspárt kérdeztek meg arról, hogy szeretnének-e második gyereket. Az esetek túlnyomó többségében az volt a válasz, hogy nem, és ez gazdasági okokra vezethető vissza.

Ahogy a kínai társadalom átalakult és a gazdaság fejlődött, a költségek az egekbe nőttek, és ez hatványozottan igaz a nagyvárosokra. De hiába is lenne pénze sokaknak két gyerek felnevelésére, ők egyszerűen csak egyre akarnak koncentrálni. A most a húszas éveikben járó fiatalok pontosan olyan életet szeretnének teremteni a gyerekeiknek, mint amilyen nekik volt, amikor még tilos volt két gyereket szülni. Másként szocializálódtak, szabadon nőttek fel, a figyelem központjában álltak.

Emellett gond az is, hogy egyre később házasodnak az emberek, kitolódott a gyermekvállalás időpontja és részben a fentiek miatt sokkal inkább a saját boldogságukra és karrierjükre koncentrálnak.

A kínai vezetők mostanra ráébredtek, hogy az eddigi lépések nem járnak eredménnyel, ezért idén márciusban a Nemzeti Népi Kongresszuson felvázolták az újabb terveket. A következő javaslatok hangzottak el a többi között:

  • csökkentsék a házasságkötés korhatárát két évvel, a férfiaknál 20 évre, a nőknél 18 évre;
  • a második vállalt gyermek után biztosítsanak a szülőknek speciális megélhetési keretet;
  • legyen május 28. munkaszüneti nap, a Kínai Babák napja;
  • adóztassák meg vagy büntessék valamilyen módon azokat a párokat, akiknek nincsen gyermeke.

Utóbbi javaslat már igen drasztikus, de a nők országszerte attól tartanak, hogy az abortuszt is tilthatja az állam a cél elérésének az érdekében. A kormány már figyelmeztető jelzést is adott az embereknek. Tavaly a People's Daily propagandalap vezércikkének címe úgy szólt:

Egy gyermek születése nemcsak a család, hanem az állam ügye is.

Mára rengetegen érzik úgy, hogy a kormány kísérletezik rajtuk. Ez történt az egy gyermek politika idején, most pedig új fázisba érkeztek. Viszont ha a többség nem hagyja magát, akkor Kína hatalmas bajban lesz pár évtizeden belül.

Kiemelt kép: AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!