Ha egyes államok valóban azt hiszik, ravasz üzleteket köthetnek a kínaiakkal, úgy meg fognak lepődni, s egy nap arra ébrednek, hogy függőségbe kerültek


- mondta Maas a Welt am Sonntag című vasárnapi német lapnak adott interjújában, amelyből hírügynökségek előzetesen részleteket közöltek. Rövidtávú, jóval kecsegtető ajánlatok "jóval előbb, mint azt gondolnánk, keserű mellékízt kaphatnak" - figyelmeztetett a német tárcavezető.

Kína több millió állampolgárát emelte ki a szegénységből a középosztályba, most "kíméletlenül hajszolja saját globális érdekeit" - mondta a szociáldemokrata politikus. Az európai országok csak akkor tudnak fellépni az olyan óriások, mint Kína, Oroszország, vagy az Egyesült Államok ellen, ha az Európai Unió keretében egységesek - tette hozzá a miniszter.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió fenntartásai ellenére nem kötelező érvényű szándéknyilatkozatot írt alá szombaton az olasz és a kínai kormány arról, hogy Olaszország csatlakozik a kínai Új selyemút kezdeményezéshez. A Hszi Csin-ping kínai elnök háromnapos olaszországi látogatásának csúcspontjaként tartott aláírási ceremónián további mintegy tíz megállapodást kötöttek kínai és olasz vállalatok.

Az egyebek között energetikai és acélipari együttműködésre kiterjedő ügyletek összértéke egy olasz kormányzati forrás közlése szerint húszmilliárd euró, míg az olasz sajtó 5 milliárd eurót emlegetett.

Az Egyesült Államok és az Európai Unió is aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy Olaszország csatlakozik a selyemút újraélesztését szorgalmazó kínai kezdeményezéshez, amelyről sokan úgy tartják, hogy hozzásegítheti Kínát érzékeny technológiák, illetve fontos infrastruktúra megszerzéséhez, és Peking valójában egy Kína-központú kiterjedt befolyási övezetet igyekszik létrehozni. Az olasz kormány viszont eltökélt az export és a beruházások fellendítésében, és nem tulajdonít nagy jelentőséget a Kína szándékait illető aggodalmaknak. Róma részben abban reménykedik, hogy ha Kína beruház az olasz kikötőkbe, akkor az segíthet újraéleszteni Olaszország hagyományos szerepét mint fontos összekötő a Kelet és a Nyugat közötti kereskedelemben.

Kiemelt kép: Europress/Christoph Soeder/dpa


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!