Az ausztrál termékek bojkottját helyezte kilátásba Kína canberrai nagykövete hétfőn az ausztrál külügyminiszter korábbi, a koronavírus-járvány kínai terjedésére vonatkozó vizsgálatairól szóló nyilatkozatát követően. Cseng Csing-je, Kína canberrai nagykövete az Australian Financial Review című lapnak adott interjújában veszélyesnek nevezte Marise Payne vizsgálatra vonatkozó felvetését, amely szerinte megdöbbentette a kínai népet. Kilátásba helyezte, hogy egy ilyen jellegű kezdeményezés után a kínaiak esetleg nem vásárolnak több ausztrál marhahúst, sem ausztrál borokat.


Ezt majd az emberek döntik el. Esetleg megkérdezik maguktól: miért igyunk ausztrál bort? Miért együnk ausztrál marhahúst? Miért utazzunk egy Kínával ennyire barátságtalan országba?

- mondta a nagykövet, hozzátéve: nem tartja kizártnak, hogy nem fog minden, Ausztráliában tanuló kínai diák visszatérni az országba a járvány végével.

Az ausztrál marhahús és borászati termékek legnagyobb felvevőpiaca Kína, az országban tanuló kínai diákok pedig komoly bevételi forrást jelentenek Ausztrália számára, ahogy a Kínából érkező turisták is. Payne elutasította és gazdasági zsarolási kísérletnek nevezte a nagykövet szavait. Közleményében leszögezte: egy esetleges vizsgálatra nem a gazdasági zsarolás a megfelelő válasz, hanem a nemzetközi együttműködés.

Koronavírus - Még több hír a témában »

Karantén: az iskolások végre kialusszák magukat

Az ausztrál diplomácia vezetője az ABC ausztrál televíziós társaságnak adott április 19-i interjújában független és átlátható vizsgálatot sürgetett Kínának a járványra adott lépéseivel kapcsolatban, valamint bírálta az Egészségügyi Világszervezetet (WHO) is. Az interjúban kiemelte: Canberra elsősorban arról szeretne hiteles információkat kapni, hogyan kezelte Peking a vírust a közép-kínai Vuhanban, ahol a kór először jelent meg tavaly év végén. "Ismernünk kell a vírus eredetével kapcsolatos részleteket, és ezeket csak egy független, átlátható vizsgálat tudja kideríteni" - szögezte le Payne, aki hozzátette azt is, nem gondolja, hogy egy ilyen vizsgálatot a WHO-nak kellene vezetnie. "Az olyan lenne, mintha (a szervezet) egy személyben lenne vadász és vadőr" - tette hozzá.

Kiemelt kép: MTI/EPA/Alex Plavevski


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!