Kína három kereskedelmi célú műholdat állított szombaton földkörüli pályára legújabb típusú hordozórakétájával - közölte a kínai űrtudományi és -technológiai vállalat (CASC).


Az SD-1 típusú (Okos Sárkány elnevezésű), szilárd üzemanyagú rakéta hossza 19,5 méter, átmérője 1,2 méter, súlya 23 tonna. A három pályára állított űrszonda közül az első távolsági adatokat közvetít, a második megfigyeli az erdőket, a mezőgazdasági területeket, valamint az óceánok felszínét, míg a harmadik távközlési, internetes szolgáltatásokat végez.

Kína tevékenyen fejleszti nemzeti űrprogramját, meteorológiai, távközlési és navigációs műholdakat bocsájt fel, miközben műszaki eljárásokat fejleszt ki a Hold megismerésére.

Idén, január 3-án a Hold Földről sosem látható oldalára küldte a Csang'o-4 űrszondát, fedélzetén holdjáróval, hogy feltárja a Hold sötét oldalát. A Jáde Nyúl 2 a Kármán Tódorról elnevezett Von Karman kráternél végzett vizsgálatokat, hogy kikutassa a felszínközeli struktúrákat és a Holdon található anyagok összetételét.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!