Plenáris ülésre hívta össze Kim Dzsongun az észak-koreai állampárt, a Koreai Munkapárt Központi Bizottságát szerdán, hogy megvitassák a Kim és Donald Trump amerikai elnök eredménytelen hanoi csúcstalálkozója után kialakult helyzetet.


Kim Dzsongun az állami sajtó közlése szerint a tanácskozáson rendreutasította a pártvezetést. Figyelmeztetett arra, hogy a vezető tisztségviselők ne lógjanak ki a sorból, mondván, a "nemkívánatos gyakorlatokat" ki kell gyomlálni.

Az önös érdekek, a defetizmus, a párttekintéllyel való visszaélés és a bürokratizmus krónikusan elterjedt a vezető tisztségviselők körében, s ezeket, valamint mindenfajta egyéb nemkívánatos gyakorlatot ki kell gyomlálni,

idézte a KCNA állami hírügynökség az észak-koreai vezetőt.

A KCNA szerint a "továbbra is feszült helyzetre" való tekintettel a pártfunkcionáriusoknak teljeskörűen végre kell hajtaniuk az új pártstratégiát, amelyet Kim tavaly jelentett be.

Kim figyelmeztetése egy nappal Észak-Korea törvényhozási szervének, a Legfelsőbb Népi Gyűlésnek az ülése előtt érkezett.

A KCNA észak-koreai állami hírügynökség értesülései szerint a Koreai Munkapárt Központi Bizottságának tanácskozásán kiemelt napirendi pont volt az ország gazdasági helyzete is.

A Kim Dzsongun által feszültként jellemzett helyzet az után alakult ki, hogy Phenjan és Washington nem ért el előrelépéseket az észak-koreai nukleáris leszerelésről folytatott februári tárgyalásokon.

A szerdai üléssel egy időben Washingtonba látogat Mun Dzsein dél-koreai elnök, aki mások mellett Trumppal is találkozik.

Csong Szungcsang, a koreai kultúrával foglalkozó, dél-koreai Szedzsong Intézet igazgatóhelyettese szerint Kim vélhetően személycseréket rendel majd el a Központi Bizottságban, ezek pedig akár Kim Jongcsoltot, a bizottság alelnökét is érinthetik. Kim Jongcsolt az észak-koreai vezető jobbkezeként tartják számon, és ő vezeti a tárgyalásokat az ország nukleáris leszereléséről is. Csong Szungcsang nem zárta ki azt sem, hogy a jelenlegi zsákutcáért Kim Jongcsolt fogják felelőssé tenni, és elképzelhetőnek tartja azt is, hogy új, rugalmasabb főtárgyalót neveznek ki a helyére.

Mike Pompeo amerikai külügyminiszter kedden zsarnoknak nevezte az észak-koreai vezetőt.

Trump és Kim tavaly júniusban Szingapúrban találkozott először, ahol egy sor vitás kérdésben, köztük a Koreai-félsziget atommentesítésében született megegyezés közöttük. Mindazonáltal az atommentesítés ügyében nem történt konkrét előrelépés, mert Phenjan úgy vélekedett, hogy Washington egyoldalú követeléseket támasztott, és nem válaszolt a feszültség elsimítását célzó észak-koreai gesztusokra.

Az idén februárban a vietnami Hanoiban tartott második csúcstalálkozó viszont a tervezettnél korábban ért véget, és nem vezetett kézzelfogható eredményekhez.

Noha a két vezető február óta már kedvezően nyilatkozott egy esetleges újabb találkozóval kapcsolatban, márciusban több amerikai elemzőintézet műholdképek alapján jelezte, Phenjan nem hagyott fel a nukleáris tevékenységgel.

(MTI)

Kiemelt kép: Europress/KCNA VIA KNS/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!