Amikor a koronavírus-járvány tavasszal berobbant, az emberek többsége nem akart magányosan üldögélni otthonában, így sokan növényeket vásároltak. Bár nem teljesen ugyanolyan elkötelezettségekkel jár, mint egy lakótárs vagy egy háziállat, de azért gondoskodást igényelnek a növények is, írja a Treehugger.

Egy nemrégiben végzett amerikai felmérésben 990 olyan ember vett részt, akik 2020 márciusa óta vásároltak különféle növényeket. Az eredményből kiderült, hogy a megkérdezettek 12 százaléka életében először vett növényt. A tanulmány arra is rámutatott, hogy különböző okok ösztönözték őket erre. Néhány embert például az, hogy a kijárási korlátozások miatt több szabadideje maradt, másokat pedig az, hogy a kertészetek nyitva tartottak a járvány ideje alatt is.

A válaszadók közel kétharmada (65%) otthona szépítése céljából vásárolt szobanövényeket, több, mint fele (57%) fogyasztás céljából vagy azért, mert el akarják terelni a figyelmüket (54%) a világban zajló eseményekről. Közel felük (49 százalék) pedig azért, hogy több időt töltsenek a szabadban.

Bármi legyen is az oka annak, hogy "zöldebbé" váltunk, úgy tűnik, hogy vannak pozitív hatásai is a járványnak. A közvélemény-kutatásban résztvevők több mint negyede azt mondta, hogy a kertészkedés nagymértékben enyhítette a stresszt, 43 százalékuk szerint pedig mérsékelten csökkent.

A kutatók szerint jelentősen csökkent a feszült pillanatok száma azoknál az embereknél, akik csevegnek is a növényeikkel.

A növények pozitív hatása

Annak ellenére, hogy a fenti közvélemény-kutatás nem tudományos alapokon nyugszik, rengeteg tanulmány készült már a természet és a növények stresszoldó hatásairól.

Egy 2019-es kutatás például a munkavégzés közben növényekkel körülvett emberek attitűdjét vizsgálta. A tanulmányhoz a kutatók 63 olyan embert monitoroztak, akik Japánban dolgoztak teljes munkaidőben. Amikor fáradtnak érezték magukat a résztvevők, háromperces szüneteket tarthattak, ezalatt pedig egy kis asztali növényről gondoskodhattak és gyönyörködhettek benne.

Körülbelül egy hónap elteltével a résztvevők több, mint egynegyedének csökkent a pulzusszáma, ami a jó stresszválasz egyik jele. Ezt saját elmondásuk szerint is érezték.

A növény gondozásával járó felelősség valószínűleg bizonyos fokú szeretetet váltott ki. A jelek szerint a növényhez való enyhe kötődés kialakulása hozzájárult a résztvevők jobb teljesítményéhez is. Ez az enyhe, de jelentőségteljes érzelmi kötődés az idő múlásával is fenntarthatja az érdeklődést és fokozhatja a munkában eltöltött aktív percek számát

- írták a kutatók.

Tehát függetlenül attól, hogy milyen indíttatásból vásárolunk növényeket, ártani biztosan nem fog.

A növény, amitől utánozhatatlan illat lesz a fürdőszobában

Vigyázat, függőséget okoz!

Kiemelt kép: Getty Images


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!