Életveszélyt okozó testi sértés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség egy férfival szemben, akit azzal gyanúsítanak, hogy kilökte az élettársát a mozgó teherautóból.


Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője megkeresésünkre elmondta, hogy a férfi a nő munkahelyén ismerkedett meg az élettársával, amikor nála lakott. Mivel igen féltékeny természetű volt, ezért sokat veszekedtek, s olyan is előfordult, hogy bántalmazta a nőt. Így volt ez az ominózus 2019 októberi napon is.

Abból indult ki a vita közöttük, hogy a féltékeny férfi szerint a nő túl olcsón adta ki a szálláshelyet. Ez pedig biztosan azért van, mert van közöttük valami. A férfi ekkor megütötte az élettársát, aki ezek után megkérte, hogy költözzön el

- magyarázta Nisóczi.

Az elkövető ezt követően magához vette az iratait és elhagyta az ingatlant. A nő azonban észrevette, hogy olyan pénzt is elvitt, ami nem az övé. A férfi időközben már beindította a teherautóját, de a nő beugrott mellé az anyósülésre és visszavette tőle a pénzt. A mozgásba lendülő és egyre gyorsuló járműben azonban tovább folytatták a veszekedést, majd férfi a nő felé fordult és kilökte őt a teherautóból. A nő életveszélyes fejsérüléseket szenvedett az esés következtében. A férfi szerint azonban szó sem volt semmiféle lökésről.

A terhelt elismerte a veszekedés tényét, és azt is, hogy beült a járműbe a nő. A bűncselekmény elkövetését azonban tagadta, és azt állította, hogy azért esett ki a nő, mert nem volt becsukva az ajtó

- tette hozzá a szóvivő.

Nisóczi elmondta még, hogy a főügyészség 3 év börtönt, és 3 év közügyektől eltiltást kért a férfira arra az esetre, ha már az előkészületi ülésen beismeri a bűnösségét, és lemond a tárgyalás jogáról is. A férfi azonban nem kötött alkut az ügyészséggel az előkészületi ülésen, és továbbra sem érezte felelősnek magát a történtekért, ezért a bíróság tárgyalásra tűzte az ügyet.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!