Nyilatkozatban jelentette ki a 23 megyei jogú város vezetőjét tömörítő Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) kilenc, nem kormánypárti polgármestere, hogy nem fizetnek tagdíjat a szervezetnek, mert a kormány által a hétvégén bejelentett elvonások miatt erre nem tudnak költeni - vette észre a Mérce.


‼Nem jut majd MJVSZ-tagdíjra az önkormányzatok költségvetéséből‼

⛔️Elhatárolódunk a Megyei Jogú Városok Szövetségének…

Posted by Péterffy Attila on Monday, December 21, 2020

Péterffy Attila, Pécs polgármestere azt írta:

Elhatárolódunk a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) elnöke által kiadott nyilatkozattól. Azt kérjük Szita Károlytól, hogy a jövőben szakmai alapon képviselje a szövetséget, és tartózkodjon a szervezet egésze nevében tett, politikai alapú nyilatkozatoktól. Közösen úgy döntöttünk, hogy a 2021-es költségvetésben az MJVSZ-tagdíjra szánt, többmillió forintos összeget is a járvány elleni védekezésre fordítjuk, mivel a helyi iparűzési adóbevételek megvonása után minden forintra szükségünk lesz.

A kaposvári fideszes polgármester nem tiltakozott, sőt üdvözölte a kormány azon döntését, hogy jövőre elengedik az iparűzési adó felét a kis- és középvállalkozások, valamint az egyéni vállalkozók számára. Márpedig ez több városvezető szerint is az önkormányzatiság végét jelenti.

Szombaton Orbán Viktor ugyan konzultált az MJVSZ tagjaival a kormánydöntésről, de az egyeztetésen egyedüli ellenzékiként résztvevő Péterffy Attila szerint csupán látszategyeztetés volt, ahol a kormány "lesöpörte" az iparűzési adó csökkentése elleni érveket.

A kilenc ellenzéki polgármester nemcsak elhatárolódott Szita Károly nyilatkozatától, hanem felvetették, hogy ki is léphetnek az MJVSZ-ből.

A tiltakozók névsora a következő:

  • Péterffy Attila, Pécs Megyei Jogú Város Polgármestere, a Megyei Jogú Városok Szövetségének társelnöke
  • Botka László, Szeged polgármestere
  • Veres Pál, Miskolc polgármestere
  • Nemény András, Szombathely polgármestere
  • Csőzik László, Érd polgármestere
  • Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere
  • Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere
  • Szűcsné Posztovics Ilona, Tatabánya polgármestere
  • Pintér Tamás, Dunaújváros polgármestere

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!