Kikapcsolják a világ legöregebb webkameráját, amely 25 éve folyamatosan működik a San Franciscó-i Állami Egyetemen. A FogCam névre keresztelt "ködkamerát" 1994-ben indították el, hogy az időjárás változását figyelje az egyetemi kampuszon. Jeff Schwartz, aki Dan Wonggal együtt készítette a kamerát, közölte, hogy augusztus 30-án kivonják a forgalomból, mondván, nincs jó hely, ahová telepíthetnék.

Úgy éreztük, hogy el kell engednünk"

- mondta Schwarz egy helyi lapnak. Hozzátette, egyre nehezebb biztonságos helyet találni a kamera számára, ahonnan jól megfigyelheti a Holloway sugárutat.

Schwartz 1993-ban a Cambridge Egyetemen látta a világon az elsőnek tartott webkamerát, ez inspirálta a San Francisco-i megalkotására. A cambridge-i kamerát 2001-ben vonták ki a forgalomból. 1994-ben Schwartz Wonngal együtt indította el webkamerát, hogy gyakorolják a kódolást és megismerkedjenek az akkori internetes technológiával.

"Egy kis kedvenc programnak indult, amely saját életre kelt. Az emberek szerették, ezért üzemben tartottuk" - mondta.

(Forrás: MTI, The Verge; Kiemelt kép: iStock)

Takarja le a webkameráját, ha még nem tette volna!

Tízből hat felhasználó már tudatosan vakítja meg a laptopja webkameráját, a többieknek is érdemes lenne.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!