Éjszakai kijárási tilalmat rendelt el a kolumbiai főváros polgármestere péntek este azt követően, hogy Bogotában és az ország több más pontján kormányellenes zavargások és fosztogatások voltak, sok helyen a tüntetők összecsaptak a rendfenntartókkal.


Csütörtökön még békés tüntetések zajlottak a latin-amerikai ország több városában Iván Duque jobboldali elnök gazdasági és szociálpolitikája ellen, összesen 207 ezer ember vonult utcára.

A tiltakozó megmozdulások azonban péntek reggelre erőszakos cselekményekbe torkolltak Bogotában, randalírozó csoportok megbénították a tömegközlekedést, 79 buszt megrongáltak, üzleteket fosztogattak, sok helyen összecsaptak a rendőrökkel, akik vízágyúk és könnygáz bevetésével, valamint gumilövedékekkel próbálták megfékezni a demonstrálókat.

A belügyminiszter pénteken arról adott tájékoztatást, hogy az utcai harcokban három ember vesztette életét, 273-an megsebesültek.

A rend helyreállítása érdekében Bogotá polgármestere a főváros egész területére bevezette a kijárási tilalmat helyi idő szerint este kilenc órától.

Sajnos általánossá fajult a vandalizmus,

nyilatkozta, közölve, hogy négyezer katona segíti a nyugalom fenntartásában részt vevő mintegy húszezer rendőrt Bogotában.

Kiemelt kép: Europress/RAUL ARBOLEDA/AFP


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!