Látványosan csökkent a forgalom a közösségi közlekedésben, és ez jó hír


- ezzel kezdte a beszámolóját Schanda Tamás, az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára az operatív törzs szombati sajtótájékoztatóján, megköszönve, hogy az első tapasztalatok szerint az emberek igyekeznek betartani a mától életbe lépett kijárási korlátozás előírásait.

Bejelentette, hogy a helyközi közösségi közlekedésben március 30-tól április 10-ig hétköznapokon a tanítási szünetekben érvényes menetrendre állnak át a személyszállító cégek, míg a Volánbusz agglomerációs járatai április 1-jétől a szombati menetrend alapján közlekednek - alkalmazkodva a BKK-hoz, amely szintén attól a naptól vezeti be ezt a korlátozást.

Az államtitkár közölte, összehangolják a MÁV és Volán járatait, ennek keretében leállítják a kizárólag távolsági buszjáratokat, illetve azokat a nemzetközi vonatokat, amelyek a határzár miatt eddig is csak belföldön közlekedhettek. Az operatív törzs döntése értelmében az egészségügyi dolgozók a veszélyhelyzet megszűnéséig díjmentesen vehetik igénybe a közösségi közlekedést.

A különböző kedvezményekre jogosító okmányok érvényessége megmarad a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napig, akkor is, ha egyébként időközben lejárnának. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy elkészült az a mobilapplikáció, amelynek segítségével jegyet lehet vásárolni a Volánbusz járataira, és mivel az akadálymentesített verzió még nincs kész, illetve a sofőröknél nem lehet menetjegyet váltani, ezért a fogyatékkal élők ideiglenesen 90 százalékos kedvezmény helyett térítésmentesen vehetik igénybe a távolsági buszokat.

Az operatív törzs arra kéri az önkormányzatokat, hogy mindezeket a kedvezményeket tegyék elérhetővé a helyi közösségi közlekedésben is.

Kiss Róbert alezredes, az operatív törzs ügyeleti központjának munkatársa azt mondta: a közterületeken szolgálatot teljesítő rendőrök úgy látják, a lakosok megértették és betartják az új szabályokat, amelyekre országszerte plakátokkal igyekeznek felhívni a figyelmet.

Emlékeztetett: a kijárási korlátozásokat megszegő polgárok 5000-től akár 500 ezer forintig terjedő büntetést is kaphatnak.

Kiemelt kép: 2020. március 28. Budapest, Fővám tér, MTI/Balogh Zoltán


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!