Tájékoztatjuk kedves betegeinket, hogy az Intézet bejáratainak a nyitása 2019. 08. 01-től reggel 6 óra


- olvasható az Országos Onkológiai Intézet Kékgolyó utcai bejáratára kiragasztott papíron. A Polgár Csaba főigazgató főorvos által aláírt kétmondatos közleményben szerepel az is, hogy az intézetben a "betegellátás reggel 7 órakor, illetve a szakrendelő ajtaján feltüntetett rendelési idő szerint történik".

A tájékoztató üzenetet nemcsak a főbejárat ajtajára, hanem annak az ambulanciának a bejáratára is kiragasztották, ahonnan múlt hét szerdán riportot közöltünk: a betegek hajnal öttől várakoztak a lépcsőházban a kulcsra zárt váróterem ajtaja előtt, hogy időben megkapják a kemoterápiás kezelést.

Riportunk megjelenése után egy nappal az Országos Onkológiai Intézet közleményt adott ki, amelyben közölte: már dolgoznak a számítógépes előjegyzési rendszeren, amit augusztus 1-jén vezetnek be. Ezt azt jelenti majd, hogy a betegek a számítógépes rendszerben rögzített előjegyzés alapján, pontosan meghatározott időre érkeznek a kemoterápiás ellátásra. Kiderült, az új rendszer része lesz az is, hogy a korán érkező betegeket nem engedik várakozni az intézetben.

Azt, hogy a gyakorlatban ez hogyan valósul meg augusztus 1-től, a betegek sem tudják. A hétfőn az ambulanciára érkezők mindenesetre meglepődve és kétkedve fogadták az új szabályt, jelentős javulásban nem bíznak. Az sem világos, hogy a főépület előtt kell majd várakozniuk a korábban érkezőknek, vagy beengedik őket az udvarra, és az ambulancia előtt várhatják meg, hogy kinyíljon az ajtó. Merthogy azt biztosra veszik a betegek: így is lesznek olyanok, akik már 6 előtt megérkeznek.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!