A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda Vagyonvédelmi Osztálya különösen nagy kárt okozó csalás bűntett megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a Nemzeti Védelmi Szolgálat feljelentése alapján R. Attila ellen.

R. Attila két évvel ezelőtt ismerkedett meg egy idős férfival, akiről megtudta, hogy két nagy értékű ingatlannal rendelkezik Budapesten és Balatonkenesén, továbbá tudomást szerzett arról is, hogy súlyos betegségben szenved.

R. Attila azért, hogy az 55 millió forint összértékű ingatlanokat megszerezze, az idős férfi bizalmába férkőzött és a tavalyi év első felében eltartási szerződést kötött vele, azonban annak aláírása időpontjában nem volt jogosult a szerződés megkötésére, mivel cselekvőképességet teljesen korlátozó gondnokság alatt állt.

police.hu

Az aláírást követően a gyanúsított az enyingi otthonában szállásolta el a nyugdíjast. Az idős férfi tavaly június 4-én tisztázatlan körülmények között elesett, a mentők kórházba vitték, ahol a szakszerű orvosi felügyelet és ellátás ellenére tíz nappal később meghalt.

A haláleset után tizenkét nappal R. Attila eladta a tulajdonába került balatonkenesei ingatlant. A férfit szerdán hajnalban a Készenléti Rendőrség Különleges Szolgálatok Igazgatósága Bevetési Főosztály Bevetést Támogató Osztály munkatársai fogták el a Fejér megyei otthonában., majd ott a nyomozók kutatást végeztek, és a vagyonelkobzás biztosítása érdekében zár alá vették az eltartási szerződésben szereplő budapesti ingatlant.

A gyanúsítottat őrizetbe vették és kezdeményezték a letartóztatását.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!