Ahogy megírtuk mi is nemrég, a cannes-i filmfesztiválon debütáló Rocketman az első stúdiófilm, amely bevállalja a meleg szexjeleneteket. Ez nagyon dicséretes, hogy a film készítői nem követték el azt a hibát, amit mondjuk a Bohém rapszódiáé, de az Elton John életéről szóló film még így sem jön be mindenkinek. Például a zenész egykori menyasszonyának.


Linda Hannon a hetvenes évek elején járt Eltonnal, aki esküvőjük előtt egy hónappal fújta le a lagzit és mondta el a nőnek, hogy meleg. A zenész később végül mégis elvett egy nőt, Renate Blauel hangmérnököt, de esküvőjük után 4 évvel, 1988-ban Elton neki is elmondta, hogy homoszexuális.

A Rocketmanben azonban csak Blauel alakja jelenik meg, illetve a vele kötött házasságot is felvillantja röviden a film, Hannon azonban egyáltalán nem szerepel a történetben.

Úgy döntöttünk, összeházasodunk. Találtunk egy lakást Mill Hillben. Bútorokat vásároltunk. Egy régiségboltban vettem magamnak eljegyzési gyűrűt, mert sem neki, sem Bernie-nek (Taupin) nem volt pénze, úgyhogy én így támogattam őket. Az édesanyja már megrendelte az esküvői tortát. Aztán jött, és mondta, hogy vége. Le voltam sújtva, mert annyi mindent megterveztünk már az esküvőre, majd hirtelen bejön és azt mondja, sajnálom, vége. Úgy értem, ez régen volt, és ő most már igazi szupersztár, én pedig a múltjának egy nagyon régi pontja vagyok. Remélem, nem felejtett el, de csalódott vagyok, hogy nem esik szó rólam a filmben

- mondta el Hannon a Good Morning Britain című tévéműsorban.

(nme.com)

Kiemelt kép: RUDI KEUNTJE / GEISLER-FOTOPRESS / GEISLER-FOTOPRESS / DPA PICTURE-ALLIANCE


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!