Arról ír a Blikk, hogy kiengedték a börtönből Tóth Csabát, aki bűnügyi felügyeletbe került.

Tóth Csabát és üzleti partnerét, Mikó Istvánt tavaly tartóztatták le, előbbi már több mint két évtizede biztosít futballmérkőzéseket. Tóthot több társával együtt a Nemzeti Adó-és Vámhivatal költségvetési csalás és más bűncselekmények elkövetésével gyanúsította. A törvényszék korábbi tájékoztatása szerint a bűnszervezetben működő terheltek 2019 januárja óta egy hierarchikusan felépített, konspiratívan szervezett, többszintű céghálózatot működtettek azért, hogy mentesüljenek a vagyonvédelmi szolgáltatások nyújtása kapcsán keletkező áfa-fizetési kötelezettségek alól. Összesen 870 millió forint vagyoni hátrányt okoztak a gyanú szerint. A Blikk szerint áprilisban szabadulhatott a letartóztatásból Tóth társa, Mikó István is, aki többek között vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés miatt került a rácsok mögé.

A Fővárosi Törvényszék a Blikk megkeresésére azt a tájékoztatást adta, hogy Tóth esetében megszüntették a letartóztatását, "valamint - ingatlanra korlátozott - a mozgását technikai eszközzel nyomon követett bűnügyi felügyeletet rendelt el vele szemben 4 hónapra."

A Blikk emlékeztet, hogy Tóth Csaba, a futballmeccsek biztosításáról elhíresült sokszor csak az erőteljesen fellépő "kopaszok" vezetőjének tartott férfit, akit társaival, egy Pest megyei biztonsági cég vezetőivel együtt bűnszervezetben elkövetett többszáz millió forintos költségvetési csalással gyanúsítanak. 2021. június 8-án vették őrizetbe, majd tartóztattak le.

Tóth Csaba neve felbukkant a Borkai-ügyben is, mert tanúvallomások szerint közbenjárt abban, hogy kiderítse, kik zsarolták meg Győr volt fideszes polgármesterét. Mikó István volt az - Tóth partnereként -, aki a megjelent hírek szerint elvette a Borkai Zsolték adriai orgiáján készült felvételeket attól az M. Richárdtól, akihez azok elkerültek még jóval azelőtt, hogy 2019-ben a Borkai-botrány kirobbant volna. M. Richárd attól az F. Gábortól kapta a felvételeket, aki gyanúsított lett a Borkai-ügyben.

Kapcsolódó

Letartóztatták a Dunaferrnél feltűnő zsoldoscsapat vezetőjét, aki a Borkai-ügyben is benne volt

Mikó István befolyással üzérkedés miatt került rács mögé.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!