Elutasította az Alkotmánybíróság egy oltásellenes szülő panaszát, és határozatban mondta ki, hogy korlátozható a neveléshez fűződő jog, ha a gyermek számára a kötelező védőoltás beadását jogszerű indok nélkül tagadják meg - írja az Index.


A cikk szerint a konkrét eset nem tárható fel teljesen, mert a beadványozó névtelenséget kért, de az tudható, hogy a szülők 2015-ben született gyermekük esetében az oltások mellett a védőnői szolgáltatásokat is visszautasították. Az alkotmánybírósági érvelés szerint ezzel a gyermek egészségi állapota és fejlődése kontrollálhatatlanná vált az állam számára, ami nemcsak az egyén, hanem a közegészségügy, azaz a társadalom szmepontjából is komoly veszélyeztetés.

A beadványozó szülő lelkiismereti és vallásszabadságának sérelmére hivatkozott. Azonban az Alkotmánybíróság szerint végső esetben a családból kiemelés is alkotmányos lehet, ha a szülő magatartása súlyosan veszélyezteti a gyermeket, és megtagadja a hatóságokkal való együttműködést. Azt azért hozzátették, hogy a szülők nevelési jogának elvonása csak ideiglenes lehet. (Illusztráció: MTI / Nemes János)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!