Az Asia One hírportál számol be annak a fiatal, mindössze 20 éves lánynak a történetéről, aki 10 bordáját törte a nem szűnő köhögése miatt. Xiao Mei (nem ez az eredeti neve) először azért ment el orvoshoz, mert azt gondolta, hogy megfázott, ezért köhögök folyamatosan. Az orvos ezzel szemben arra gyanakodott, hogy a lány allergiás valamire. A köhögés továbbra sem maradt abba, sőt, egyre fájdalmasabb lett.


Mei ekkor újra elment orvoshoz, akik megállapították, hogy legalább 10 bordája tört vagy repedt el.

A sokkoló eredmények után gyorsan kiderült, hogy a lány csontozata borzalmas állapotban van, emiatt törnek el a legkisebb erőhatásra is. Mei súlyos vitaminhiányban szenvedett, különösen alacsony volt a szervezetében a D-vitaminok aránya. A D-vitamin arról híres, hogy többek között azzal lehet bevinni, ha napozunk vagy egyáltalán sokat ér minket a nap.

A fiatal lány, mint kiderült extrém sok naptejet használ, ráadásul rendszeresen, az év minden napján keni magát, annyira fél a leégéstől.

A orvosok szerint valószínűleg ez tehet arról, hogy lány csontjai úgy törnek, mint a porcelán. A szakember felhívta a figyelmet, hogy a D-vitamint másképp is be lehet vinni, nemcsak úgy, ha napon tartózkodunk. A tojással, a tejtermékekkel és a halfogyasztással is sok D-vitaminhoz juthat a szervezetünk.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!