Május elején a 444 számolt be arról, hogy tízezer forintra büntettek egy biciklis fiatalt Budapesten, mert elesett a kerékpárral. Kristóf a barátjával hazafelé ment biciklivel, amikor a Bajcsy-Zsilinszky úton elesett, és beütötte az állát. A férfi barátja mentőt hívott a helyszínre, már indultak is volna el vele a balesetire, de ekkor megjelentek a rendőrök és felvették az adataikat. A fiatal akkor azt mondta:


Figyelembe kellett volna vennem a balesetkor, hogy milyen az útburkolat minősége, meg valami ilyesmi volt a levélben, hogy nem figyeltem az időjárási viszonyokat.

Az ügyre most reagált az Országos Rendőr-főkapitányság Balesetmegelőzési Bizottsága is. A kreszvaltozas.hu-n megjelent cikk szerint az esést saját hibás balesetként kategorizálták.

Nem az elvárható óvatossággal haladt, ennek az eredménye volt az esése és a sérülése. A szabályaink szerint a járművezetőknek úgy kell közlekedniük - egyszerűen fogalmazva -, hogy se mást, se magukat ne veszélyeztessék. A büntetés kiszabására emiatt került sor, mert a szóban forgó bringás a figyelmetlenségből adódó eséssel önmagát veszélyeztette

- fogalmaztak.

(via 444)


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!