A magyarok átlagosan évente 55 ezer forintot költöttek egészségügyre 2017-ben, az emberek már az ellátások csaknem harmadát fizették ki a saját zsebükből - írta meg a GKI Gazdaságkutató Zrt. friss elemzése alapján a Napi.hu.

A lap szerint ráadásul ezzel a V4-ek országai közül a magyarok járulnak hozzá a legtöbbel az egészségügyi szolgáltatások költségeihez. Mindezt úgy, hogy a visegrádi országok mezőnyében szinte minden, az egészségügyet leíró mutatót tekintve az utolsó helyet foglaljuk el.

Az átlagos magyarnak a születéskor várható élettartama az elmúlt 17 évben négy és fél évvel nőtt, de még ezzel együtt is öt évvel rövidebb életre számíthat, mint az unió átlag polgára. Még a V4-ek között is a legkevesebbre.

Salgótarján, 2017. október 24. Ferkó Attila háziorvos influenza elleni védõoltást tartalmazó fecskendõvel a kezében Salgótarjánban 2017. október 24-én. Összesen 1,3 millió adag ingyenes védõoltás van a háziorvosoknál. A térítésmentes védõoltásra a 60 évesnél idõsebbek, az asztmások, a cukorbetegek, a szív- és érrendszeri betegségben szenvedõk, valamint a várandós nõk jogosultak. Az idén is jár azoknak is a vakcina, akik a munkájuk során vagy szervezett segítségnyújtás keretein belül migránsokkal kerülnek kapcsolatba. MTI Fotó: Komka Péter

A magyar felnőttek között már több a krónikus beteg, mint az egészséges

A magyar egészségügy a visegrádi országok között is utolsó.

Kiemelt kép: iStock


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!