Megjelent egy magyar tanulmány, amely vakcinatípusokra lebontva bemutatja, mennyire védenek a vakcinák hazánkban a koronavírussal való megfertőződés és a halálozás ellen, írja a Telex. Az eredményeket bemutató tanulmány - amelynek szerzői között Müller Cecília és Kásler Miklós is megtalálható - egy rangos nemzetközi szaklapban, a Clinical Microbiology and Infectionben jelent meg.


A tanulmány az NNK adataiból, 3,7 oltott körében készült, mindegyikük már legalább hét napja megkapta a második oltást. A vakcinák hatékonyságát úgy állapították meg, hogy az oltottak körében regisztrált fertőzéseket és haláleseteket összevetették az oltatlan kontrollcsoportéval. Az eredményeknél statisztikai módszerekkel kezelték a nemből, életkorból és az oltás időpontjából adódó eltéréseket is.

Mint kiderült: a teljesen beoltottak körében a megfertőződés elleni védelem a vakcinától függően 68,7-88,7 százalék, míg a halálozás elleni védelem 87,8-97,5 százalék. Utóbbi a 16-44 évesek körében 100 százalékos, azaz senki nem halt meg teljesen oltottan ebből a korosztályból a vizsgált időszakban.

A vakcinákra lebontott eredményekből kiderült, hogy az összességében is a legalacsonyabb fertőzés elleni védelmet produkáló Sinopharm-vakcina a 85 év felettieknél csak 43,1 százalékban védett a megfertőződéstől az oltás beadásához közeli időszakban is.

A Telex emlékeztet ugyanakkor, hogy a tanulmány adatgyűjtése június 10-én végetért, pedig a járvány újabb felfutása csak ezt követően érkezett, ráadásul mint tudjuk, a vakcinák hatékonyságának csökkenése fél év után már jelentős. Azaz a tanulmány eredményeiből épp ez az időszak hiányzik.

A tanulmány eredményeivel kapcsolatban Ferenci Tamás, az Óbudai Egyetem biostatisztikusa a Telexnek elmondta, hogy a június 10-én záruló adatgyűjtés miatt a tanulmányból a jelenlegi helyzetre, a vakcinák aktuális teljesítményére nem sok következtetés vonható le. Egyúttal azért hangsúlyozta, hogy az eddigi adatközlésekkel szemben ez a tanulmány pozitív fejleménynek számít.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!