Egy gyermek után maximum 15 millió, két gyermek után 30 millió, három vagy több gyermek után pedig maximum 50 millió forint kamattámogatott lakáskölcsönt lehet igénybe venni.


A január elsejétől elérhető Csok Plusz részletszabályai egyelőre jogszabálytervezetként jelentek meg - írta meg a Bank360.hu.

A kormányzati bejelentések alapján ismert feltételek nem változtak, számos szabály terén pedig a jelenlegi CSOK-ot másolja a január 1-jén startoló CSOK Plusz. A kormány december 1-jéig várja az észrevételeket a tervezettel kapcsolatban.

A Bank360.hu szerint a CSOK Plusz segítségével Magyarország területén lévő lakás vagy egylakásos lakóház építésére, megvásárlására, vásárlással egybekötött bővítésére vagy meglévő lakás bővítésére lesz lehetőség. Korábbi tájékoztatókon szóba került a korszerűsítés és felújítás lehetősége is, de a tervezet alapján erre nem lesz lehetőség, a lakáscélok ugyanazok lesznek, mint a jelenlegi csoknál. Vagyis korszerűsíteni továbbra is csak falusi csokkal, a preferált kistelepüléseken lesz lehetőség.

Három támogatási forma

A Csok Plusz hitelprogram három támogatási formát foglal magába:

- kölcsöntörlesztés szüneteltetése,

- gyermekvállalási támogatás.

A cikk szerint egy gyermek után maximum 15 millió, két gyermek után 30 millió, három vagy több gyermek után pedig maximum 50 millió forint kamattámogatott lakáskölcsönt lehet igénybe venni.

A Csok Pluszt csak házaspárok vehetik igénybe, élettársak vagy egyedülálló szülők nem. A fiatal házaspárok közül is csak azok vehetik fel a hitelt, akik terveznek gyermeket, függetlenül attól, hogy van-e már gyermek a családban. A feleség legfeljebb 40 éves lehet, az összeget pedig új és használt lakásra is tudják fordítani.

Kik nem vehetik igénybe?

Nem vehetik igénybe a CSOK Pluszt azok a párok, akiket az igénylést megelőzően 3 éven belül valamely támogatás visszafizetésére köteleztek.

A kölcsön a lakás vételárának megfizetésére, illetve építés vagy bővítés esetén a bank által elfogadott bekerülési költségekre lesz igényelhető. Első közös lakásszerzők esetén a vételár vagy a bekerülési költség maximuma 80 millió, minden további esetben 150 millió forint.

Hol lehet igényelni?

Ahogyan korábban a CSOK hitelt, a CSOK Plusz hitelt is a hitelintézeteknél kell igényelni, így nemcsak az alapfeltételeknek kell megfelelni, hanem hitelképesnek is kell lenni az igényléshez. A hitelintézet az igénylőktől mindösszesen legfeljebb az igényelt kölcsönösszeg 0,75 százalékának megfelelő, de a 300 000 forintot meg nem haladó díjat kérhet. Ebben nincs benne az értékbecslés és a helyszíni szemle díja.

Ennyi lesz a büntetőkamat

A jelenlegi CSOK feltételekhez hasonlóan, ha nem teljesül a gyermekvállalás vagy más módon történik szerződésszegés, az igénybe vett támogatást vissza kell fizetni. Ez 2024-től sem lesz másként, a CSOK Plusz esetében a visszafizetendő összeg az szerződésszegésig igénybe vett kamattámogatás összege lesz. Ezután a hitel piaci kamatozásúvá válik. Az ügyleti kamat az 5 éves névleges futamidejű államkötvény aukcióin kialakult átlaghozamok adott aukciókon elfogadott mennyiségekkel súlyozott számtani átlaga 110 százalékának 1 százalékponttal növelt mértéke lesz, ez a legutóbb értékkel számolva 9,29 százalék körüli érték lenne.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!