A legutóbbi három államfő mindegyike igényt tart a törvény szerint nekik járó titkárságra. Azt viszont már nem tudni, hogy pontosan miért is kellenek nekik a titkárok.


A legutóbbi három köztársasági elnök, Schmitt Pál, Áder János és Novák Katalin közül mindhárom él a törvény adta felhatalmazással, és igényt tart a három fős titkárságra – tudta meg a 444.hu. Továbbá, Áder Jánosnak és Novák Katalinnak van egy negyedik munkatársa is – Novák esetében ez a „gazdasszony”, Áder negyedik emberéről viszont nem tudni, milyen beosztásban dolgozik.

Schmitt Pál titkárságán hárman dolgoznak, fejenként bruttó 1,3, 1,4, illetve 1 millió forintért. Áder titkárai 1,2, 2,5 és 1 millióért dolgoznak, valamint egyikük 800 ezerért. Novák titkárságán 1,1 és 2,4 milliót keresnek ketten, a harmadik 850 ezret, a „gazdasszony” pedig 700 ezret.

A 444 kíváncsi volt arra is, hogy ki mit csinál, miért van szükség a közpénzen fizetett titkárokra. Erről az Országgyűlés Hivatala nem árult el konkrétumokat, mindössze azt mondta a lapnak:


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!