Az életpályatörvénynek nevezett státusztörvény valójában semmilyen tanári életpályát nem vázol fel.


Jövő év május 31-étől csak akkor tölthetnek be pedagógus munkakört a pedagógus szakképesítéssel vagy szakképzettséggel rendelkezők, ha felsőoktatási intézményben esküt tettek - olvasható az új pedagógus életpálya törvény tervezetében.

A Népszava szerint az, hogy pontosan mire kell majd esküdniük, a tervezetből nem derült ki.

Ez azt is jelenti, hogy egy pályakezdő gyakornok fizetése jelen állás szerint bruttó 30 ezer forinttal lesz magasabb, mint egy Pedagógus I. fokozatba tartozó, több éve a pályán lévő tanár fizetésének alsó határa.

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezetének (PDSZ) ügyvivője, Nagy Erzsébet a Népszavának azt mondta, a végrehajtási rendelet tervezete ahelyett, hogy megválaszolná a korábbi kérdéseket, újabbakat vet fel. A bérezéssel kapcsolatban Nagy Erzsébet úgy látja, minden a munkáltatókra lesz bízva, akik gyakorlatilag azt tehetnek majd, amit csak akarnak.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!