Tizenöt év fegyházra súlyosította a Győri Ítélőtábla annak a G. Rolandnak a büntetését aki egészen brutálisan összeverte hajléktalan sorstársait két évvel ezelőtt Ajkán.

A Győri Fellebbviteli Főügyészség tájékoztatása szerint a férfi és a két áldozata egy elhanyagolt ajkai pinceépületben élt. Mindhárman italozó életmódot folytattak, és többször is előfordult, hogy a férfi bántalmazta és megöléssel fenyegette a vele lakó párt.

Az ominózus nap G. Roland bort vásárolt a másik férfival, melyet a sértett vitt haza, mert a férfi elment meglátogatni az apját. Mire a férfi ittasan hazaért, addigra a pár megitta a bort. G. Roland mérgében felkapott egy fejszét, majd kétszer fejbe vágta vele a másik férfit, ami többszörös koponyacsont-törést eredményezett, s gyakorlatilag összezúzta az áldozata arcát. Ezután tovább ütötte, rúgta és ezzel sorozatos bordatörést is okozott neki.

Ezt követően a nő ellen fordult, aki próbált kimenekülni a pincéből. G. Roland azonban nagy erővel kilökte őt az épület előtti részre, majd eldobta a fejszét, majd megrugdosta és nagy erővel többször is a nő fejére taposott. A szomszéd azonban meghallotta a kiabálásokat és értesítette a rendőrséget, akik megakadályozták a további verést.

Az Ajkai Szó korábban azt írta, hogy a férfi az elsőfokú tárgyaláson azt mondta, hogy hirtelen felindultságában bántotta a férfit, mert nem adott neki cigarettát, és szidta az elhunyt anyját és húgát majd leköpte.

A fejsze kicsúszott a kezemből, akkor sérült meg András, Évát nem bántottam esküszöm

- mondta a bíró kérdésére G. Roland.

A Veszprémi Törvényszék 12 év fegyházra és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte korábban a férfit különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés kísérlete miatt. A két brutálisan összevert hajléktalan később elhunyt, de ez nincs összefüggésben a bántalmazással az ítélet szerint.

A férfi a táblabíróságon az utolsó szó jogán elismerte, hogy bántalmazta a férfit, és azt mondta, hogy nagyon sajnálja a történteket. A nő bántalmazását viszont tagadta. A táblabíróság bírája végül egyetértett a fellebbviteli főügyészség indítványával és 15 évre felemelte a férfi büntetését.

Vedd kézbe a 24.hu legemlékezetesebb tartalmait!

Izgalmas arcok, kihagyhatatlan történetek

Keresd az újságárusoknál, vagy rendeld meg az mc.hu/riporter oldalon!

Megrendelem
ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!