Mondhatnánk, megérkezett Magyarországra a "várva várt" nyár, de helyesebb, hogy berobbant, és ami fontosabb: ezt az időt senki nem várta.


Iszonyú meleg lesz

Az idei első hőhullámot egy anticiklonnak köszönhetjük, amely szikrázó napsütést, 29-33 fokos napi maximumhőmérsékleteket okoz kedden és szerdán. Ez már jóval meghaladja az ilyenkor szokásos értéket, sőt hazánkban inkább csak a legmelegebb augusztusi napokra jellemző. És napról napra egyre rosszabb lesz.

A hét második felétől Észak-Afrika térségéből még melegebb, száraz levegő áramlik fölénk, ez tovább fokozza a hőséget:

csütörtöktől a hőmérséklet egyre nagyobb területen éri el a 35 fokot.

- írja a Kiderül.hu. Ekkorra már eléri azt a hőmérsékleti sávot, amikor már jó eséllyel rekord közeli értékeket mérhetünk.

Még melegebb és veszélyjelzés

Az Országos Meteorológiai Szolgálat az ország nagy részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a hőség miatt, a napi középhőmérséklet nagy területen elérheti a 25 fokot. Szerdára viszont déli részében már másodfokra emelkedik a figyelmeztetés szintje: ezeken a területeken a napi középhőmérséklet 27 Celsius-fok felett valószínű. Csütörtöktől pedig már országosan a másodfokú figyelmeztető előrejelzés van érvényben, és a maximum is egyre magasabbra kúszik:

szombaton helyenként 37 fokot is mérhetünk.

Kedden elsősorban keleten, valamint az Alpokalja térségében kedvezőek a feltételek zivatarok kialakulására viharos (60-90 km/óra) szél és jég (2 centiméter körüli átmérővel) kíséretében. Nagyobb bizonytalanság mellett a középső területeken is egy-egy zivatar előfordulhat. Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar és Békés megyékben érvényes elsőfokú figyelmeztetés a keddi napra vonatkozóan, zivatarok kialakulásának lehetősége miatt.

Szerdán elsősorban északkeleten lehetnek zivatarok, valamint nyugaton is egy-egy zivatar képződhet (viharos szél és jég kíséretében), ezért szerdán Szabolcs-Szatmár-Bereg megyére érvényes figyelmeztetés, zivatarok kialakulásának lehetősége miatt.

Vasárnap enyhülés

A zivatarok lehűlést nem hoznak, inkább a párás, dunsztos meleg kialakulását segítik elő, enyhülést jelent viszont a következő napokban is fennmaradó, átlagosan 20-30 km/órás szél.

Vasárnap nyugatról érkezik egy hidegfront, ami néhány fokkal mérsékli a hőséget, jelenleg úgy tűnik, hétfőn már a legmelegebb órákban sem emelkedik 30 fok fölé a hőmérséklet. További jó hír, hogy az éjszakák kedvezően alakulnak, a 20-21 fokban szélesre tárt ablaknál lehet pihenni, és kissé lehűlni.

A részletek

Mutatjuk a részleteket a Kiderül.hu előrejelzése alapján:

Kedden

  • Napos időre számíthatunk többnyire kevés gomoly- és fátyolfelhővel, legfeljebb néhol alakulhat ki zápor, zivatar.
  • A délkeleti szél helyenként megélénkül.
  • A legmagasabb nappali hőmérséklet 29 és 33 fok között valószínű.

Szerdán

  • Az ország nagyobbik részén túlnyomóan derült lesz az ég, csapadék nem valószínű, keleten lehetnek fátyol- és gomolyfelhős időszakok is, és arrafelé néhol zápor, zivatar kialakulhat.
  • A déli, délkeleti szél helyenként megélénkül, északnyugaton néhol meg is erősödik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 16 és 21, a legmagasabb nappali hőmérséklet 30 és 34 fok között alakul.

Csütörtök

  • Napos, nagyrészt derült időre számíthatunk, kis területen lehet erőteljesebb a gomolyfelhő-képződés.
  • Legfeljebb egy-egy zápor, zivatar alakulhat ki.
  • A déli, délkeleti szelet többfelé élénk, nyugaton néhol erős lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között várható.

Péntek

  • Túlnyomóan derült lesz az ég.
  • Csapadék nem várható.
  • Mérsékelt marad légmozgás.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 32 és 36 fok között valószínű.

Szombat

  • Napos idő lesz kevés gomolyfelhővel.
  • Csapadék nem valószínű.
  • A délkeleti, déli szelet többfelé élénk lökések kísérik.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 23, a legmagasabb nappali hőmérséklet 33 és 37 fok között várható.

Vasárnap

  • A napsütés és a fátyolfelhők mellett nyugaton és északon erősödő gomolyfelhő-képződés várható.
  • Délutántól növekvő valószínűséggel alakul ki zápor, zivatar.
  • A délkeleti szelet többfelé élénk lökések kísérik, a Dunántúlon a szél északnyugatira fordulhat.
  • Zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 18 és 24, a legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 30 és 35 fok között alakul, de északnyugaton már kissé hűvösebb lehet.

Hétfő

  • Erős gomolyfelhő-képződés várható több-kevesebb napsütéssel.
  • Többfelé valószínű zápor, zivatar.
  • Az északnyugati szelet élénk vagy erős lökések kísérik, zivatar környezetében viharos széllökések is lehetnek.
  • A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 17 és 22, a legmagasabb nappali hőmérséklet 26 és 33 fok között alakul, keleten lesz a melegebb.

Kiemelt kép: RITESH SHUKLA / NURPHOTO


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!