Emberölés kísérlete és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Pest Megyei Főügyészség azzal a V. Attilával szemben, aki két évvel ezelőtt puskatussal verte szét a volt felesége új párjának a fejét.

Nisóczi József Levente, a Pest Megyei Főügyészség szóvivője az üggyel kapcsolatos megkeresésünkre azt mondta, hogy öt év börtönt és öt év közügyektől eltiltást kértek a vádlottra előkészítő ülésen történő beismerés esetére.

A vádirat szerint az asszony új párkapcsolatot létesített, amíg az elkövető börtönben ült. Amikor a férfi szabadult, akkor az új párjával Pécelen lakó nő ezt személyesen is közölte vele. Az elkövető nem tudta elfogadni a kialakult helyzetet, ezért az ominózus napon megjelent a pár lakóhelyéül szolgáló lakókocsinál. Miután bement felvett egy kenyérvágókést, majd megvágta vele a nő combját, erre az asszony kimenekült a lakókocsiból.

police.hu

Ezután az elkövető az új élettárssal kezdett el dulakodni. Megragadta a riválisa lakókocsiban lévő légpuskáját, majd nagy erővel fejbe vágta, és ráütött vele a kezére, amikor védekezni próbált. Végül a megtámadott férfinek sikerült kijutnia a lakókocsiból, az elkövető pedig elmenekült.

A támadás következtében a nő könnyű sérüléseket szenvedett, de az új párja jobb singcsontja eltört és homloka is betört. Csak a védekezésének és a szerencsének köszönhető, hogy megúszta ennyivel.

V. Attila tagadta a bűnösségét a nyomozati szakban, és azt mondta, hogy valóban megfogta a légpuskát, de csak játszásból egy korábbi napon. Szerinte ez az egész történet csak kitaláció és bosszú, hiszen nem ő támadt, hanem rátámadtak. Bárhogy is történt az eset, a szerelmi fordulatoknak még nincs vége.

Úgy tudjuk, hogy az asszony kibékült a volt férjével az új párja összeverése után, sőt vissza is ment hozzá. Hogy ez mennyire lesz tartós az talány, az ügyészség ugyanis öt év letöltendő börtönt kért a börtönviselt férfire.


ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!