Hámori azóta törölte az összes Imane Heliffel kapcsolatos bejegyzését, amit sokan „undorítónak” neveztek. A két sportoló szombat délután csap majd össze a negyeddöntőben, a mérkőzésüket vélhetően az egész világ figyeli majd.


A sportbible.com foglalkozik Hámori Lucával abból az alkalomból, hogy ő lesz Imane Helif következő ellenfele az olimpián. Imane arról híresült el, hogy sokan vitatták női mivoltát, egy korábbi versenyen nem is indulhatott, ám a Nemzetközi Olimpiai Bizottság szerint minden rendben van vele.

A magyar versenyző, Hámori, aki legyőzte az ausztrál Marissa Wiliamsont, és ezzel bejutott a negyeddöntőbe, azt mondta a sajtónak:

A lap megemlíti azt az esetet is, amikor Hámori pénteken Instagram történetében megosztott néhány rajongói által Khelifről tett sértő megjegyzést, majd újraposztolt egy képet, amely egy nőt ábrázol, ahogy összecsap egy ördögi alakú izmos figurával egy boksz ringben. A közösségi média felhasználói közül sokan „undorítónak” és „szomorúnak” nevezték tevékenységét.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!