A jelenlegi amerikai elnököt a volt elnök több dolga is alaposan felbőszítette.


Donald Trump személye - a jelek szerint - képes kihozni a sodrából az amerikai elnököt. Joe Biden a január 6-i capitoliumi ostrom harmadik évfordulója alkalmából tartott beszédében is kikelt a volt elnökre, amiért az többször is erőszakra buzdította híveit - írja a Telex.hu.

– majd elharapta a mondatot Biden.

Három fültanú a Politicónak elmondta, hogy Biden a zárt ajtók mögött már nem fogta vissza magát, és a barátok, közeli munkatársak előtt is kifakadt. Turmpról közölte, hogy egy „beteg f.sz”, vagy hogy „Micsoda kib....tt seggfej ez a fickó”.

A lap értesüléseit a Fehér Ház nem kommentálta.

Az elnök komolyan aggódik azért, mert Trump erőszakra hívja fel a híveit. A dühe pedig csak fokozódott, amióta Trump közelebb került az elnökjelöltséghez. De az is bosszantja, hogy például januárban a zavargások idején a rendbontóknak szurkolt, vagy azt sem nézi jó szemmel, hogy a volt elnök baráti hangon beszél Putyinnal.

Trump kampánya is reagált az állítólagos káromkodásra:

„Szégyen, hogy a korrupt Joe Biden nyilvánosan és magánéletben is tiszteletlen az elnökséggel szemben. Ugyanakkor nem meglepő, hogy ugyanúgy nem tiszteli a 45. elnököt, mint ahogy az amerikai népet sem tiszteli a kudarcos politikájával” – modta Chris Lacivita, a Trump-kampány egyik vezető tanácsadója.

ÉRTÉKELD A MUNKÁNKAT EGY LÁJKKAL, ÉS OSZD MEG MÁSOKKAL IS! KÖSZÖNJÜK!